Hirdetés

Rövid videón a Galaxy S8

A barcelonai MWC-n elsősorban az ott bejelentett, kipróbálható, esetleg később érkező, de megmutatott készülékekkel foglalkoztunk, a Galaxy S8 pedig nem volt köztük. Azt viszont már a Samsung is teljesen egyértelműen elárulta, hogy a várva-várt csúcskészülék (amely a Note7 akkumulátorügye után nem nagyon hibázhat) március 29-én érkezik.

Az Evleaks és a Slashleaks is jó minőségű S8 képekhez jutott, és nem tartották meg maguknak
Az Evleaks és a Slashleaks is jó minőségű S8 képekhez jutott, és nem tartották meg maguknak [+]

Az Evleaks pár napja közölte a fenti renderképet, a Slashleaks pedig alig egy órája a tőle jobbra lévőt, az utóbbi egy készüléktok gyártótól szivárgott ki. A különféle tech oldalak már a külsőt elemezgetik: adott a jócskán megnyúlt, valószínűleg Infinity Displaynek nevezett kijelző (ez utóbbi titulust a Samsung a minap jegyeztette be), a sarkoknál lekerekített kialakítással és kétoldalt csak egész enyhén lekanyarodó edge kivitellel.

Felül a szokásos komponensek mellett az íriszleolvasó rendszer több eleme is felfedezhető, alulról pedig ugyebár eltűntek a képernyőtől független kezelőgombok, a helyüket virtuális sáv vette át. A bekapcsoló és hangerőszabályzó billentyűk mellett újdonságot jelenthet a Bixby vagy más becenéven érkező, saját fejlesztésre épülő hangasszisztens gombja. A szemfülesek az edge funkciók keskeny szoftveres sávját is felfedezhetik a kijelző jobb szélén.

A Geekbench a hardverről árulkodott
A Geekbench a hardverről árulkodott [+]

A fenti videón jól látszik, hogy az S8 és az S8+ is átveheti a Note7 szimmetrikus íveit és az egész mobil egy formás, letisztult fekete kavicsnak tűnik, gyakorlatilag a hátlapi védőüveg síkjában maradó kamerarendszerrel, balra a ledes villanóval és a szokásos szenzorokkal, jobbra pedig az ujjlenyomat-olvasóval, amely az S8+ esetében túl magasra kerülhet a kényelmes eléréshez egy kézzel, pontosabban a mutatóujjal. Végezetül a hardverről is befutott némi infó: az egyik potenciális csúcskészülék 4 gigabájt RAM-mal és Snapdragon 835-tel járt a Geekbench tesztjén, ahol 1916 és 6011 pontot gurított az egy- és többszálas feladatokban. Az elődmodell 1838 / 5343 pontot ért el ugyanebben a processzoros tesztben.


(forrás: TechStatic) [+]

Kiegészítettük a délelőtti hírt még két képpel. A TechStatic oldalán felbukkant fotópároson a fehér modell csodálható meg, amelyen sokkal jobban látszanak az egyébként minimális edge ívek, a keskeny kávák és a képernyősarkak, akárcsak a szépszámú elem fent, a beszélgetési hangszóró körül. Láthatóan a méricskélés is megkezdődött, és ha az illető tenyérméretéből indulunk ki, talán inkább a Galaxy S8+ van az utóbbi képeken, mint a kisebbik modell.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés