Piacon a Vodafone Smart Power 4

A szolgáltatói saját márkás készülékek zöme a legalsó árszegmensben foglal helyet, ám a brit Vodafone csoport az okostelefonok térnyerése óta előszeretettel bővíti kínálatát villámgyors adatátvitelt biztosító, magasabb árfekvésű ajánlatokkal is. Ebbe a körbe tartozik az Egyesült Királyságban nemrég útjára indított Smart Power 4 is, mely a manapság egyre divatosabb óriásmobilok között landolt és habár legtöbb téren csupán átlagosnak mondható, a 150 megabites letöltési és 50 megabites feltöltési sebességgel kecsegtető 4G LTE Cat 4 adatviteli képessége mindenképp figyelemre méltó, még ha vannak is ennél jóval fürgébb megoldások is.

A kártyás csomagban 175 fontért, vagyis nagyjából 68 000 forintos áron elérhető készülék más téren már közel sem jelent veszélyt a legfelső mezőnyre. Öthüvelykes kijelzője mindössze 540 × 960 képpontból építkezik, LED villanóval ellátott hátoldali kamerája 5 megapixeles felvételek készítésére képes, ám az előlapra csupán egy VGA modul került. Jó hír viszont az Android 4.4 KitKat operációs rendszer használata, mely mellé négy 1,3 GHz-es Cortex-A7 magból építkező MediaTek MT6582 processzor, 1 GB RAM, 4 GB belső tárhely, WLAN (802.11b/g/n), Bluetooth 4.0 és NFC modul és 3000 mAh kapacitású akkumulátor is rendelkezésre áll. A 141 × 71,4 × 9,5 milliméteres és 162 grammos Vodafone Smart Power 4 hazai bevezetéséről egyelőre nincs információ.

Előzmények

Hirdetés