Friss kémanyagok szerint a OnePlus a gamer kézikonzolok (handheldek) piacára is benézhet: egy, állítólag OnePlus márkajelzésű eszköz képe került fel a netre nem sokkal az után, hogy a nemzetközi mobilos kivonulás ismét szóba került. A konzol képét Digital Chat Station tette közzé egy weibós bejegyzésben. A rajta látható eszköz markáns, textúrázott, lila színű oldalsó markolatot kapott, felül vállgombokkal. Az alján USB-C csatlakozó látszik, oldalra pedig hangerőgombok kerültek.

Érdekesség, hogy a hátlapon kameramodul és LED vaku is feltűnik, ami a klasszikus kézikonzolos vonaltól kissé szokatlan, viszont a OnePlus telefonok dizájnjegyeit idézi. A kiszivárgott fotó alapján a ház egy okostelefonhoz képest jóval vaskosabbnak tűnik. Egy másik forrás 8"-es kijelzőt és felsőkategóriás MediaTek Dimensity lapkát említt, egyéb adatokat, így akár azt, hogy ebből valóban lesz végtermék, a források nem közöltek.

