Olympus MEG4.0 – Projekt Glass után szabadon

A Google I/O konferencia során leleplezett, 1500 dolláros Project Glass „szemüvegmobil” a keresőóriás szerint egyelőre még nem érett meg a piaci bevezetésre, vagyis a végfelhasználóknak még egy-két évet biztosan várniuk kell az újdonságra. Ha nem is ugyanilyen, de hasonló megoldásokra azonban már jóval korábban is számítani lehet, melyek közül az első fecske az Olympus MEG4.0 lehet. A mindössze 30 grammos készülék valójában nem szemüveg kialakítású, ám a legtöbb szemüvegre könnyen felcsatolható és akár 8 órán keresztül is üzemképes. A 10-2000 cd/m² fényerejű, 320x240 képpontos kivetítő mellett gyorsulásmérőt is tartalmazó univerzális kiegészítő Bluetooth kapcsolaton keresztül csatlakoztatható az okostelefonokhoz. A Olympus közleménye szerint a piaci bevezetésig a MEG4.0 formaterve még sokat változhat, hiszen egyelőre nem igazán nevezhető túlságosan vonzónak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés