Komolyan mondom, hogy soha annyi e-mailt nem kaptam egy telefonnal kapcsolatban sem, mint amennyit az Sony Ericsson X10 minivel és testvérével, a mini pro-val összefüggésben kapok. Kezdetben még olyan kérdések merültek fel, melyeket egy-egy blogbejegyzésben kell válaszolnom, az elmúlt pár napban viszont csak "melyik a jobb, ez vagy az?" jellegű dolgok érkeznek a virtuális postaládámba, amit én annak tudok be, hogy a két cikkel, illetve a bloggal sikerült minden felmerülő dolgot megválaszolnunk. Ennek pedig örülök.
A minap azonban befutott egy olyan levél, melynek írója érthető módon azon töprengett, hogy vajon mennyire is használható az X10 mini pro billentyűzete - én pedig úgy éreztem, hogy egy utolsó bejegyzés keretében ezt még meg kell válaszolnom. A telefonról ugye mindenki tudja, hogy kicsi, és mivel a billentyűzetét sem lehet kihajtogatni, könnyen rá lehet jönni, hogy a gombsor sem túl nagy. Hozzávetőlegesen 8 x 3,5 centiméteres területen helyezkedik el, billentyűkből 38 darab van, azok viszont jól elkülönülnek egymástól, az egyenletes fényt adó, fehér színű háttérvilágításnak köszönhetően pedig gyenge fényviszonyok között is láthatók. A kiosztáson úgy tűnhet, hogy nem sokat vacakolt a gyártó, az aprócska gombok katonás sorrendben helyezkednek el, de a valóság az, hogy ez bizony egy komoly tervezési munka végeredménye, gyakorlatilag minden karakter ott van, ahol lennie kell, egy nap használat után gyerekjáték a gépelés az X10 mini pro-n.
De ez természetesen nem csak a kiosztás miatt van, maguk a gombok is jóra sikerültek. Látható és érezhetó módon kiemelkednek környezetükből, felületük enyhén íves, nyomáspontjuk kiváló, az alapjukként szolgáló műanyag pedig kemény és ellenálló. Én szeretek rajta gépelni, láttam már jóval nagyobb méretű, ám kevésbé használható megoldásokat is. Persze nem állítom, hogy ez mindenkinek be fog jönni, ha valakinek akkora ujjai vannak, melyekkel nem fér hozzájuk, akkor lehet akármilyen jó az anyaghasználat és a kiosztás, rossz lesz a gépelési élmény. "Átlagos kezek" birtoklása esetén viszont nem lesz gond. Ezzel remélem, hogy meg is válaszoltam blogunk utolsó, ám annál fontosabb kérdését.
Bocha
