Táblagép kvintett az Alcateltől

Az okostelefonok áradata után öt alsóbb mezőnybe szánt táblagéppel is előrukkolt az Alcatel, melyek valójában két alapreceptet követve próbálnak hódítani. A kvintett legerősebb tagja az Android 4.1 Jelly Bean alapokon nyugvó Evo 7 HD, mely nevének megfelelően 7 hüvelykes, 1280 x 800 képpontos kijelzőt, 3 megapixeles hátoldali és VGA előlapi kamerát, 1,6 GHz-es kétmagos processzort, 1 GB RAM-ot és microSDHC kártyával bővíthető 4 GB belső memóriát kapott. Az alapmodell várhatóan májustól lesz kapható nettó 179 dolláros áron, míg a 3G modemmel felszerelt változatért 70, az LTE modemes változatért pedig 100 dolláros felárat kell kifizetni. Az Evo 7 HD-nélküli kiadása jóval visszafogottabbra sikeredett, hiszen az 1024 x 600 képpontos megjelenítője mellé csupán egymagos 1 GHz-es processzort és Android 4.0.4 Ice Cream Sandwich operációs rendszert kapott, ráadásul ezen változat esetén az előlapi kameráról is le kell mondani.

A harmadik negyedévben érkező One Touch Tab trió kicsit más formaterv köré épül, de a technikai felszereltség terén túl nagy szórásra ezen modellek esetén sem lehet számítani. Az Android 4.1 Jelly Bean alapokon nyugvó One Touch Tab 7 HD, mint ahogy azt sejteni lehet 7 hüvelykes, 1280 x 800 képpontos panel köré épül, mely mellé 2 megapixeles hátoldali és VGA előlapi kamerát, 1 GB RAM-ot, illetve microSDHC kártyával bővíthető 8 GB belső memóriát kínál 149 dolláros áron. A One Touch Tab 8 HD a nevével ellentétben nem egészen HD felbontású, hiszen a 8 hüvelykes panelje csupán 1024 x 768 képpont megjelenítésére képes, vagyis még képarányában sem illeszkedik a HD tartalmakhoz, cserébe viszont 179 dollárért elvihető. A HD-nélküli One Touch Tab 7 a maga 129 dolláros árával a trió legolcsóbb tagja, ennek megfelelően 7 hüvelykes, 1024 x 600 képpontos kijelzőt, VGA előlapi kamerát, egymagos 1 GHz-es processzort és microSDHC kártyával bővíthető 4 GB belső memóriát kapott.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés