Szeretnél ingyen jönni a Veletech 2014-re? Gyere el az Okostelefon Akadémiára!

A Veletech 2014 nevű rendezvényünk iránt érdeklődő olvasóink bizonyára értesültek már róla, hogy idén első alkalommal a Telenor roppant népszerű és színvonalas Okostelefon Akadémiája jelenti majd a Veletech 2014 előestéjét. 2014. április 18-án pénteken a budapesti Millenáris B épületében kerül megrendezésre a GSM születésnapját ünneplő Okostelefon Akadémia 6.0, és mint azt sokan tudják, ugyanez lesz a helyszíne a 2014-es Veletech-nek is, mely a Telenor rendezvénye utáni napon, azaz április 19-én kerül megrendezésre.

Az Okostelefon Akadémia 6.0 témáját a születésnapját ünneplő GSM-technológia adja majd, az estét pedig belengi majd némi nosztalgikus érzés is, hiszen a kék szolgáltató is 20 éve van jelen Magyarországon. A látogatók az e téma köré csoportosított előadásokat hallgathatják majd meg, illetve már az Okostelefon Akadémián is megcsodálható lesz az a több száz kiállított mobiltelefon, melyet a Mobil Mementók csapata gyűjtött és kezel majd. Emellett különféle GSM-hálózati eszközöket is meg lehet majd nézni, lehetőség nyílik beszélgetni hálózati szakemberekkel, valamint már teljes pompájukban látogathatók lesznek a telekommunikációs gyártók standjai is.

A jó hír pedig az, hogy az Okostelefon Akadémia látogató ingyen jöhetnek ki a Veletech 2014-re, ahova persze már akkor is megéri majd kilátogatni, ha előző nap jól érezte magát az ember, hiszen a Veletech-en más előadások lesznek, kinyílnak a Prohardverhez köthető szekciók, megrendezésre kerül a Veletech Moddingverseny, elérhetővé válnak a Telenor App Szigetek, a professzionális autó- és repülőgép szimulátorok, látogathatók lesznek a hardveres és szórakoztató elektronikai cégek standjai, valamint a gyerekeket is nyugodtan ott lehet majd hagyni az Innovatív Gyerekkuckó névre hallgató gyerekmegőrzőre, ahol pedagógusokkal és az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának lelkes diákjaival együtt építhetnek szélerőművet vagy dinamós autót (feltéve, hogy elmúltak 8 évesek, egyébként marad a rajzolás és a csokitojás-keresgélés).

Az Okostelefon Akadémia 6.0 ingyenesen látogatható, de a belépés regisztrációhoz kötött, melyet az Eventbrite felületén keresztül lehet elvégezni; az itt kapott jegyeket nem feltétlenül kell kinyomtatni, az csak gyorsítja a bejutást, de név és email cím alapján is tudjuk azonosítani az embereket és az is jó, ha a jegyét az okostelefonján mutatja meg az ember. A Veletech 2014-re az Okostelefon Akadémián kapott karszalaggal ingyenesen be lehet lépni, de ha valaki regisztrált az Okostelefon Akadémira, majd nem jön el, a Veletech-re csak 1000 forintos jeggyel tud majd bejönni, hiszen a karszalag jelenti a kulcsot a belépéshez. Épp ezért hangsúlyozottan kérünk mindenkit, hogy csak akkor regisztráljon az Okostelefon Akadémiára, ha biztosan el fog tudni jönni, hiszen egyébként mások elől veszi el limitált helyek (425 darab) egyikét. Ezúton arra is felhívjuk a figyelmet, hogy számunkra nagy segítséget jelent, ha a Veletech 2014-gyel kapcsolatban kapunk visszajelzést a rendezvény Facebook oldalán, ahol ugyanúgy rengeteg információ megtalálható, mint a www.veletech.hu-n.

Találkozunk az Okostelefon Akadémián, találkozunk Veletech!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés