Rekordbevétel a Pocophone F1-nek köszönhetően

A Pocophone F1 értékesítése világszerte ma kezdődött el, itthon is számos felhasználó jegyeztette elő a mai nappal a Xiaomi almárkájának első és egyben csúcsmodelljét. Nálunk a 6 GB rendszermemóriával és 128 GB belső tárhellyel szerelt modell kerül 115 ezer forintba, Indiában, ahol a Flipkart tarolt, illetve Ázsiában a készülék ára még ennél is kedvezőbb. Ott a 8/256 GB-os variáns kerül ennyibe, míg a szintén Snapdragon 845-tel szerelt alapmodell 94 ezer forintnak megfelelő összegbe.

Azt pontosan nem közölte a Flipkart India, hogy milyen eloszlásban választották a vásárlók az egyes modelleket, annyi viszont biztos, hogy alig öt perc alatt 2 milliárdos forgalmat bonyolítottak, ami a Twitter bejegyzés szerint az eddigi legnagyobb és leggyorsabb akció volt a Flipkart India történetében. Az ott érvényes árakat figyelembe véve ez vagy majdnem 69 ezer 8/256 GB-os készüléket jelent, vagy 100 ezer 6/128 GB-os Pocophone F1-et. A pontos darabszám valahol a kettő között lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés