Piacon a HP táblagép triója

Pár nappal a november végére tervezett premier után, de végül piacra kerültek a HP Android-alapú táblagépei, melyek közös jellemzője a mérsékelt árfekvés és az NVIDIA processzorok használata. A héthüvelykes HD kijelzővel, Tegra 3 processzorral és 8 GB belső memóriával szerelt Slate 7 Plus ára nettó 150 dollár, azaz nettó 34 500 forint körül alakul, míg a Tegra 4 processzorral és 16 GB belső memóriával rendelkező Slate 7 Extreme nettó 200 dollárért, vagyis 46 000 forintért került a boltok polcaira. A szintén Tegra 4 processzorral, ám 1200 x 1600 képpontos nyolchüvelykes IPS megjelenítővel rendelkező Slate 8 Pro ára már kissé magasabb lett, bár a nettó 330 dolláros, vagyis 76 000 forintos kezdőár még így is elfogadható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények

  • Újabb szabadalmakat ad el a HP

    A webOS korábbi eladását követően további távközlési szabadalmaktól is igyekszik megválni a HP.

  • HP táblagép-kavertett érkezett

    Hét-, nyolc- és tízhüvelykes táblagépekkel, köztük két Tegra 4 processzorral szerelt csúcsmodellel rukkolt elő a HP.

  • Piacon a HP Slate 7

    A HP amerikai online áruházában már elérhető a Jelly Bean alapokon nyugvó héthüvelykes internettábla.

Hirdetés