Nokia N8: Augusztus 24-től

A német Amazon.de oldalon már előrendelhető a finn gyártó első Symbian^3 alapú okostelefojna, a nagylátószögű 12 megapixeles kamerával szerelt Nokia N8. Habár a jövevény harmadik negyedévre tervezett debütálásának pontos időpontját a finn gyártó hivatalosan még nem határozta meg, az Amazon oldala augusztus 24-ét jelölte meg a kiszállítás kezdetének, azaz még egy jó negyed évet kell várni az Nseries csúcsmodellre. Az online bolt jelenleg bruttó 469,5 eurós azaz körülbelül 130.000 forintos áron vesz fel előrendelést, meky nagyjából összhangban van a korábban megjelölt 370 eurós nettó árfekvéssel is, egészen pontosan 29 euróval magasabb annál. Pletykák szerint néhány nyugat-európai szolgáltató kínálatában már július elején elérhetővé válhat a Nokia N8, de ezt egyelőre sem a Nokia, sem pedig a nagyobb szolgáltatók nem erősítették meg hivatalosan.

Hirdetés