Napfényben is látható mobilkijelzők

A fejlett félvezető-technológiai megoldások terén világelső Samsung Electronics bejelentette egy olyan intelligens mobilkijelző-meghajtó IC (DDI) kifejlesztését, amely lehetővé teszi, hogy a kézikészülékek kijelzőin nappal is élénk képek jelenjenek meg.

Mostanáig a mobil DDI-k rendeltetése mindössze annyi volt, hogy meghajtsák a mobileszközök LCD kijelzőit. Most azonban a Samsung kifejlesztett egy olyan intelligens változatot, amely csökkenti a kijelző energiafogyasztását és javítja a mobil kijelzők képminőségét.

A Samsung új DDI eszköze automatikusan méri a környezet fényerejét, és meghatározza az optimális képi kimenetet. Míg a szabadban javítja a kijelző képeinek láthatóságát, az új DDI eszköz közel 30%-kal képes csökkenteni a kijelzőmodul energiafogyasztását is azáltal, hogy sötétebb környezetben csökkenti a hátsó megvilágítást.

Az intelligens DDI eszközben található fényérzékelő és a hozzá tartozó feldolgozó áramkör az érzékelt fényt harminckét szintre osztja. Az eszközt úgy tervezték, hogy mindegyik szinthez a legmegfelelőbb képjavító algoritmust válassza ki, amitől a színek élethűbbek lesznek. Ennek az új mobil képjavító algoritmusnak a kifejlesztésére a Samsung Advanced Institute of Technology-val (SAIT) együttműködésben került sor.

A DDI-ben található képjavító algoritmus elemzi minden egyes pixel színadatait, majd a fényerő és színtelítettség korrekciójával átkonfigurálja ezeket optimálisan felismerhető állapotúra, hogy a képek még élénkebbek legyenek. Az alapszínek felerősítésével az LCD-képek akkor is élénkek maradnak, mikor a kijelzőt közvetlen napfény éri.

„Az intelligens mobil DDI kifejlesztésével jelentős képjavulás érhető el a kijelzőkön, amely közvetlenül a meghajtó IC-vel vezérelhető” – mondta Myunghee Lee, a fejlett DDI tervezőcsapatának alelnöke a Samsung Electronics’ System LSI üzletágánál. „Mivel a mobil kézikészülékek egyre szélesebb körét látják el TV-s lehetőségekkel, az intelligens mobil DDI optimális teljesítményt és hatékonyságot biztosít, különösen szabadtéri használatkor.”

A mobil DDI iránti kereslet tovább fog növekedni, a mobiltelefonoktól az MP3 lejátszókon át a személyes médialejátszókig és egyéb termékszegmensekig. A Samsung becslései szerint a mobil színes kijelzőket kiszolgáló DDI világpiaca a 2006-os 1,6 milliárd egységről 2009-re 2,3 milliárdra fog növekedni.

A Samsung a tervek szerint 2006 végéig megkezdi új intelligens mobil DDI-jének tömeggyártását.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés