MWC 2016: QHD-s phablet érkezett az Archostól

Az 50d Oxygen mellett az Archos elhozott egy magasabb árazású friss mobilt is az MWC-re, egészen pontosan egy phabletet. A pár napja leleplezett  Diamond 2 Note ugyan csak nyártól, konkrétan júniustól lesz megvásárolható, első találkozásunk eléggé pozitív volt ahhoz, hogy ne feledkezzünk meg róla a hátralévő hónapokban. Adott egy mutatós, fémházas masina, amely a 6 hüvelykes, 1440 x 2560 pixeles megjelenítő ellenére sem tűnt túlságosan nagynak kézbe fogva, persze mi már hozzászoktunk az ekkora mobilokhoz.


[+]

A 158,35 x 82,7 x 8,7 milliméteres paraméterek nyilván azt jelentik, hogy egy kézzel ezt a phabletet sem fogja kényelmesen kezelni a felhasználó, cserében nagy méretben és felbontáson fogyaszthat szöveges vagy képi tartalmakat, a szélein ívelt védőüveggel borított megjelenítőre pedig kellemes volt az MWC-n ránézni, a színek mellett ugyanis a betekintési szögek is rendben voltak.


[+]

A Diamond 2 Note lelke a nyolcmagos Helio X10-es rendszerchip, amely mellé 3 gigabájt RAM és a PowerVR 6200-as IGP tartozik, és bár nem indítottunk el nagy rendszerigényű játékot, a főmenüben való navigálást nem éreztük dadogósnak vagy lomhának. Az Archos óriáskészülékének az ára is kecsegtető: régiótól függően 300 euró környékén, vagy valamivel afölött lehet majd hozzájutni. Az előlapra 8 megapixeles, a hátlapra pedig 16 megapixeles kamera került PDAF-autófókusszal és a dupla ledes villanóval. A készülék extrái közé gyorstöltés és az infra tartozik. A phablet Android 6.0.1-es rendszerrel lesz megvásárolható, a demókészüléken viszont még 5.1-es rendszer futott.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákAlcatel One TouchTelekom

Azóta történt

  • MWC 2016: Strapatablet az STK-tól

    A cég Tab X készülékét a specifikációk láttán érintetlenül hagytuk volna, de a külső és a robusztus kialakítás miatt megálltunk pár fotó erejéig.

Előzmények

Hirdetés