MWC 2016: Felpörögtek az események a Jollánál

Hirdetés

A Jolla a mai napon tartotta a sajtótájékoztatóját, mely a kiállítás mellett fekvő ikonikus Porta Barcelonában kapott helyet. A már ismertetett Intex Aqua Fish mellett a cég jelenéről és jövőjéről is szó esett. Az elmúlt időszakban több hírt is hallhattunk a financiális problémákról, melyet mára sikeresen átvészelt a vállalat, december óta stabil az anyagi helyzet. Érdekesség, hogy összességében már 70 millió dollárt költött a cég a Sailfish OS fejlesztésére.

A vállalat most nagy erőkkel terjeszkedik, az államigazgatási és a konzumer szektorban egyaránt igyekeznek megvetni a lábukat. Az indiai pilot mellett Afrikában is szerencsét próbálnak, a mi-Fone nevű gyártó égisze alatt jelenik majd meg a készülék a második negyedév során. Sajnos a specifikációkra nem derült fény, de a megjelenés közeledtével biztosan megérkeznek majd az információk.


Ilyen lesz az Intex Aqua Fish.

Végül, de nem utolsósorban a Fairphone-nal való együttműködésről is szó esett. A környezettudatosságáról híres gyártó moduláris készülékére, a Fairphone 2-re is készül a Sailfish OS, ezt már a sajtótájékoztatón is ki lehetett próbálni. A telefon egyelőre még csak Androiddal rendelhető, de hamarosan a Jolla operációs rendszerével is meg lehet majd vásárolni.

A Fairphone moduláris telefonjára is érkezik a Sailfish 2.0.
A Fairphone moduláris telefonjára is érkezik a Sailfish 2.0. [+]

Összességében tehát úgy néz ki, hogy eloszlottak a fellegek a Jolla felett, szépen alakulnak a dolgok, remélhetőleg pedig hamarosan Magyarországra is eljut egy Sailfish 2.0 alapú készülék.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákAlcatel One TouchTelekom

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés