MWC 2016: Androidot futtat a LeEco okosbiciklije

Hirdetés

A LeEco rendkívül széles termékpalettával rendelkezik tartalomszolgáltatásain felül, és Barcelonában az egyik legérdekesebbe is belefutottunk: a Le Syvrac egy karbon- és könnyített alumíniumvázas okoskerékpár. Bizony, a bicikli is okosítható, és a LeEco (korábban LeTV) egy sor izgalmas technológiát bevet, amelyeken érdemes végigzongorázni, de előbb vegyük sorra a paramétereket. A Le Syvrac 12,5 kilogrammot nyom, a kerekek pedig 26 colosak. A váltásért 3 x 10 fokozatú Shimano Deore felel, a lassításért pedig hidraulikus tárcsafékek.


[+]

Az első különlegesség, amit már messziről kiszúrtunk, a kormánybefogóba épített, 3,97 hüvelykes érintőkijelző. Az Androidon alapuló Bike OS és az alatta dolgozó, négymagos rendszerchip (Spreadtrum SC7731G + és 4 gigabájt RAM) fogja össze a Le Syvrac okosfunkcióit. Ehhez meg nem nevezett méretű akkumulátor, a töltéshez pedig USB-port csatlakozik, de tekerés közben is tölteni lehet a telepet. A kormányon található egy akciókameraként is bevethető fényképező, exponálni a váz felsőcsövén elhelyezett gombbal lehet. Mellette másik két gomb is bevethető: az első és hátsó lámpát kapcsolja be, a másik pedig a parkoló üzemmódot aktiválja, ami lezárja a láncot. A kormányba indexlámpák is kerültek.


[+]

Nyilván ettől még fel lehet kapni a LeEco kerékpárját, ha viszont a felhasználó kézzel lezárja, vagy egyszerűen elég távolra kerül, hogy a Bluetooth-kapcsolat megszakadjon, a Le Syvrac erélyes hangon riaszt, ha megmozdítják. Mivel a kétkerekű SIM-foglalatot is kapott, Bluetooth hatótávolságon kívül is el lehet érni a kerékpár fedélzeti rendszerét, az egyik hasznos funkció az élő nyomon követés a beépített GPS segítségével.


[+]

A szenzorok a külső fényerősséget, a pulzusszámot, a fordulatszámot, a hőmérsékletet és a páratartalmat is mérik, így egy rakás statisztikához hozzájuthat a tulajdonos a sebességtől kezdve a kalóriaégetésen át az edzéstervekig. Ott van aztán a térképfunkció és a navigálás. Ujjlenyomat-azonosító, iránytű és kürt is került a kerékpárra, sőt, még mikrofon és hangszóró is, hiszen zenét is lehet hallgatni a bicajjal, a hangszóról vagy Bluetooth headsettel. A mikrofon lehetővé teszi a hanghívásokat, mondjuk egy kerékpárcsapat többi tagjával. Mindezeknél is érdekesebb a vörös fényű lézer, amely megfesti a kerékpáros körül az utat, így jobban észre lehet venni.


[+]

Sajnos pedálok és megfelelő hely híján nem tudtunk a LeEco kerékpárjára felpattanni, hogy tekerjünk vele egyet, mindenesetre többről van szó annál, hogy egy hagyományos kétkerekűre felszórtak pár szenzort, a BikeOS fantázianevű rendszer kijelzi, kielemzi és a felhőbe, illetve a csatlakoztatott készülékre fel is tölti a releváns adatokat, automatikusan szabályozza a lámpákat és véd a lopás ellen, már amennyiben a hangos riasztás vagy a lánczár elveszi a tolvaj kedvét. Aki ugyanis meglátja ezt a bringát, annak alighanem megtetszik, és az is hamar leeshet, hogy több százezer forintot ér. A Le Syvrac a LeMall kínai oldalán 6000 jüanért (260 ezer forint), a valamivel nehezebb, alumínium vázas Le Starley 4000 jüanért (170 ezer forint), a teljesen karbonvázas, elektronikus váltós L'Alpe d'Huez pedig 40 000 jüanért, azaz 1,7 millió forintért vásárolható meg.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákAlcatel One TouchTelekom

Azóta történt

Hirdetés