Már a Samsung-feliratot is összehajtották

A körülbelül 45 000 000 ember által követett, nemzetközi Samsung Mobile Facebook-profil frissítette a profilképét, méghozzá egy eddig nem látott, összehajtott feliratra, ezzel elárulták, hogy lassan formát ölt az a mobil, amiről az elmúlt egy évben Galaxy X néven lehetett hallani. Az időzítés azért érdekes, mert most csütörtökön kezdődik a Samsung fejlesztői konferenciája (SDC), elképzelhető, hogy ott zárt ajtók mögött már látható lesz a termék, ez esetben pedig még több hiteles információ kiszivárgását várhatjuk a jövő héten.


[+]

A jelenlegi pletykák alapján egy kinyitható készüléket kell képzelni, ami két kijelzőt kap, a külső egy 4,6"-es darab lehet, a belső (ami várhatóan hajlítható lesz) pedig egy 7,3"-os. Jelenleg az tűnik reálisnak, hogy a januári CES-en tárják a nagyközönség elé a mobilt, ami a jelenlegi tervek szerint már a FlexPai piacra dobása után esedékes, ettől függetlenül szinte biztos, hogy még mindig döbbenetes élmény lesz megtekinteni, kipróbálni a hajlítható Samsung mobilt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés