Hirdetés

Macblog: Egy Built NY táska és sok víz

A Macblog rendszeres olvasói bizonyára emlékeznek rá, hogy a Built NY adott nekünk egy-egy MacBookhoz való notebooktáskát, melyekről írtunk is egy-egy elemzésnek is felfogható élménybeszámolót. Az én választásom színtévesztésemnek köszönhetően egy finoman szólva is nőies táskára esett (bár plus44 fórumozónk szívesen megvette volna tőlem), amit jól meg is írtam az előző bejegyzésben, melyet olvasva a cég egyik munkatársa volt olyan kedves és hozott nekem egy másik táskát a pöttyös helyett. Választani ő választott, aminek igazság szerint örültem, hiszsen így kisebb esélyét láttam annak, hogy megint félrenyúljak.

Built NY Laptop Portfolio 13
A City Grid minta már nem kifejezetten nőies

Nagyjából ugyanazt a kialakítást kaptam, csak most 13 hüvelykes kivitelben, amibe ebből adódóan pont beleillik a MacBook; mivel ki is tölti, remekül védve vannak a sarkok, egyébiránt pedig ugyanazt mondhatom el, mint az előző táskáról. Egy dologra viszont felhívták a figyelmem: ezek a táskák tényleg vízállók. Mivel szeretem nyúzni az efféle dolgokat, gondoltam egy nagyot és betartottam a csap alá, de nem csak pár csepp víz erejéig, pár litert ráengedtem. Minderről pedig egy videót is csináltam, ami alant megtekinthető, igaz, a konklúzió nem látszik belőle egyértelműen, de egy bekezdéssel lejjebb azt is el lehet olvasni.

A táskának ugyebár két zsebe van, a notebooknak fenntartott zipzárral zárható, a tartozékoknak fenntartott viszont nyitott. Első körben elég kevés vizet engedtem a táskára, ami jól láthatóan megállt rajta, bizonyítva a teljes vízhatlanságot. A második körben viszont fény derült egy hiányosságra, nevezetesen arra, hogy az első zseb nem zárható: simán belefolyt a víz, a benne lévő "teszt papírzsebkendő" szét is ázott, viszont az anyaggal kapcsolatban jó pont, hogy a víz belül is megállt, ki tudtam önteni. A notebooknak fenntahartott zsebbe a zipzáron át sem jutott egy csepp víz sem; búvárkodni nyilván nem lehet vele, de egy eső ellen biztos, hogy megvédi a gépet. Csak ne felejtsük el átrakni a töltőt és az egyéb dolgokat a zipzáras zsebbe, ha látjuk, hogy jön felénk az zivatar.

Összességében meg vagyok elégedve az új táskával, ugyanolyan dizájnos, mint az előző, csak mellé férfias is, pont belemegy a MacBook, érzem, hogy nem eshet benne baja, ráadásul a víztől is óvja, ami a mai időt (háromszor esett) elnézve nem árt. A cserét pedig ezúton is köszönöm a Built NY-nak!

Bocha

Azóta történt

Előzmények