Lap-O-s kijelzővel érkezhet a legolcsóbb Galaxy S10

Szépen előrevetítette a Samsung, mire számíthatnak paneljainak megrendelői - köztük a gyártó mobilos részlege. Az Infinity-V és Infinity-U kijelzők apró, ma is ismert bevágást használhatnak, az Infinity-O viszont konkrétan apró kivágást jelent balra, középen vagy jobbra. Idővel majd a New Infinity jelentheti az igazi káva- és noccsmentesítést, és a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó mellett a Samsung állítólag már az előlapi kamera kijelző mögé helyezésén is dolgozik, a Galaxy S10 generáció azonban várhatóan még Infinity-O variációval érkezik.

Abban egyelőre a szakma sem ért egyet, hogy marad-e a két modell, avagy a legolcsóbbik egy harmadik darab lesz, az iPhone XR mintájára, Ben Geskin mindenesetre most egy "vékony pénztárcára" szabott Galaxy S10 érkezéséről tud nem hivatalos információmorzsákat elárulni. Ez is Infinity-O megjelenítőt kaphat, csak a széleinél a lapos fajtából, a bekapcsolóba épített ujjlenyomat-olvasóval, Snapdragon 845-tel, 4/64, 6/64 és 6/128 GB-os variációkkal és 650-750 dolláros árcímkével (186-215 ezer forint). Ez határozottan kevesebb, mint a Galaxy S9 nyitóára volt, ami ugyancsak egy harmadik, amolyan Lite modell készülésére utal a Samsung boszorkánykonyhájában.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés