Késik a nyalókás frissítés a HTC One GPE variánsaira

A Nexus készülékek mellett több gyártói mobil Google Play Edition variánsa is elérhető az Áruházban azokon a helyeken, ahol eszközöket is árusít a keresőóriás, és ezek a vegytiszta Androidot futtató készülékek általában napokkal az új rendszerverzió elstartolása után megkapják a frissítést.

HTC One M8
A HTC One M8 gyártói felületet futtató változata szerkesztőségünk tetszését is elnyerte

A HTC ennek megfelelően a hét első felére ígérte a One M7 és One M8 GPE modellek Android 5.0-ás frissítőcsomagját, aztán a start mára módosult, végül pedig a pénteki közzétételből sem lett semmi, a HTC-nél ugyanis elégedetlenek a kiadásra szánt szoftverrel. Ezt maga Mo Versi, a HTC termékekért felelős vezére ismerte el, aki még egy kis türelmet kért, mielőtt a frissítési csomagot közzé tennék, bár erre vonatkozóan pontosabb időpontot nem tudott megadni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

  • Lollipop rendszerbemutató

    A napokban debütált az Android 5.0 végleges verziója, a Lollipop, melyet az Android történelmének legnagyobb frisstéseként emlegetnek.

  • A HTC és az Android 5.0 Lollipop

    A tajvani gyártó is nyilatkozott arról, hogy mely készülékek kapják majd meg a legújabb androidos szoftverfrissítést.

  • HTC One M8 - One, aki duplán szereti

    A tajvaniak legújabb zászlóshajója még fémesebb külsőt kapott, ráadásul már duál kamerával rendelkezik, és a szteró hangszóró is fejlődött.

  • HTC One - One új a nap alatt

    Ismét egy minőségi készülékkel jelentkezett a HTC, az új zászlóshajó prémium anyaghasználattal, Full HD kijelzővel és Ultrapixel kameratechnológiával támad.

Hirdetés