Januárban érkezhet a Galaxy S10

A Samsung remek pénzügyi negyedévet járt, bár piaca válogatja, hogy a Galaxy S9 páros hol mennyire sikeres. Az biztos, hogy az S-széria a gyártó egyik legikonikusabb terméke – olyannyira, hogy mellette az egyébként szintén népszerű Galaxy Note is amolyan rétegterméknek számít. Évek óta pletykálnak arról, hogy a következő Samsung különlegesség az összehajtogatható Galaxy X vagy becenevén a Winner lehet, és állítólag zárt körben, az idei CES-en már meg is mutatták egy prototípusát. Ám csak nem jött még el az idő az ilyesfajta telefonokra, bár a két kijelzős Axon M kipróbálta magát a témakörben, felemás sikerrel.

A Galaxy S9 páros
A tervezettnél korábban érkezhet a Galaxy S9 páros utódja [+]

A SamMobile úgy hallotta, jelen tervek szerint 2019 elejéig várni kell, hogy végfelhasználói termék legyen a koncepcióból, és a február 25-28-as között megrendezésre kerülő Mobile World Congress kitűnő terepe lehet a bemutatónak. A publikáció szerint a Samsung kezdetben 300-500 ezer összecsukható Galaxyt dobna piacra, hogy felmérje a vásárlók érdeklődését az újfajta (kettős) forma iránt. A Galaxy X-re fordított nagyobb hangsúly azzal járhat, hogy a Galaxy S10 a vártnál is korábban, januárban befuthat. Ezzel biztosíthatná a Samsung, hogy a kétféle mobiltermékre egyaránt elég figyelem jusson. Januárban is van egyébként tech kiállítás, a már említett CES. A Consumer Electronics Show 2019-ben január 8-11-e között kerül megrendezésre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés