Hirdetés

iPhone szerviz blog: 2015 első negyedéves javítási statisztikái

Az iPhoneSzervizBuda.hu első negyedéves statisztikái alapján toronymagasan vezetnek az iPhone 4S és az iPhone 5 javításai. A leggyakoribb javítás mind a két készüléktípusnál a kijelző- és az akkumulátor cseréje volt. A két készülék ezen szervizelési folyamatai összes közel 50 százalékát tette ki a 2015. január 1-től március 31-ig tartó időszakban a munkáknak.

iPhone 4S és iPhone 5 akkumulátorcsere

Az iPhoneSzervizBuda.hu összes akkumulátorral kapcsolatos javításának döntő többségét, összesen 74 százalékát az iPhone 4S (összesen 34 százalék) és az iPhone 5 (összesen 40 százalék) meghibásodott áramforrásainak cseréje tette ki. Ennek oka egyrészt az, hogy a 2012 szeptemberében megjelent iPhone 5 legnagyobb számú hazai eladásait éppen két éve érte el, ami pedig azt jelenti, hogy a körülbelül 500 ciklusra tervezett iPhone 5 akkumulátorok is ebben az időszakban jutottak és jutnak el a 1,5-2 éves tervezett életciklusuk végére. Másrészt az iPhone 4S készülék még az iPhone 5 megjelenését követően sem veszített népszerűségéből (még ma is kapható az Apple Store-okban). Ráadásul az elmúlt 1-2 évben is rengeteg fogyott belőle, hiszen az újabb típusok megjelenésével jelentős mértékben ment lejjebb az ára. A felhasználók körében főleg annak masszív háza miatt kedvelt 4S-eket tehát ma is sokan használják.

Az iPhone-ok egyik legkönnyebb javítása azok akkumulátor cseréje, a hozzáértők a folyamatot az említett készülékeknél körülbelül 5 perc alatt képesek elvégezni. A két készülék akkumulátora egyébként nem sokban különbözik egymástól; a technológia ugyanaz, hiszen mindkettőben egy beépített, lítium-ionos telep teljesít szolgálatot.


[+]

Tippek

Az iPhoneSzervizBuda.hu még korábban összeszedett néhány hasznos tanácsot a helyes iPhone töltéssel kapcsolatban, melyek betartásával bárki meghosszabbíthatja saját iPhone akkumulátorának üzemidejét. Az akkumulátorok állapotának kiderítésében hasznos alkalmazás lehet például a System Status Lite is, de szükség esetén iPhone 5-höz akkumulátoros tokot is be lehet szerezni.

iPhone 4S és iPhone 5 kijelzőcsere

Mint minden okostelefon esetében, így az iPhone-oknál is a kijelzők a készülékek egyik legsérülékenyebb és ebből következően leggyakrabban cserélt alkatrészei. Ezt az iPhoneSzervizBuda.hu első negyedéves statisztikája is bizonyítja, amely szerint a hozzájuk beérkezett készülékek közel fele a kijelző meghibásodása miatt kerül a boncasztalra. Az összes kijelzőcsere 68 százalékát tett ki az iPhone 5 és az iPhone 4S kijelzőjének a cseréje. Az első helyen itt is az iPhone 5 áll a maga 35 százalékával, míg a 4S 33 százalékot ért el.

A két készülék megjelenítőjében közös, hogy két részből állnak: az érintőüvegből és az LCD-ből. Mivel két kijelző mindkét típusnál gyárilag lett összeragasztva, így a cseréjüket is csak egyben lehet elvégezni. A két eszköz közül talán azért lehet több a sérült iPhone 5, mert ott egyszerűen nagyobb felületről beszélhetünk a megjelenítőnél.

Komoly munka

Az iPhone 4S javítása ebben az esetben is a zárócsavarok és a hátlap eltávolításával kezdődik. Ezt követően az akkumulátort, az alaplapot és a csatlakozókat is el kell távolítani. Ezután 10 darab csavart kell kitekerni, majd óvatosan le lehet melegíteni a kijelzőt is. Az új alkatrész beszerelését követően már csak újra össze kell rakni a szétszedett iPhone 4S-t.

Az iPhone 5 kijelzőjének cseréje már sokkal könnyebb folyamat, hiszen nem kell az egész telefont szétszerelni, az előlap önmagában is bontható. A művelet a hátlap két zárócsavarjának eltávolításával kezdődik, majd a sérült kijelző kiemelésével folytatódik. Ehhez szükség van egy speciális, erre a célra kialakított vákumos szerszámra is. A kijelzőre fel van szerelve a Home gomb, az előlapi kamera, fényérzékelő szenzor és a beszédhangszóró. Ezeket az alkatrészeket át kell szerelni az új kijelzőre is, utána viszont már lehet összerakni a készüléket.


[+]

Tippek

Érdemes kerülni a bizonytalan távol-keleti forrásból beszerezhető, olcsó iPhone 4S vagy iPhone 5 kijelzőket. Csak olyan forrásból ajánlott vásárolni ilyen alkatrészeket, amelyeknek tesztelhető a minősége. Saját kézzel pedig csak akkor álljunk neki kijelzőt cserélni, ha van is ezzel kapcsolatos tapasztalatunk!

Bónusz: iPhone 4S WiFi (Bluetooth) IC javítás

Az iPhone 4S esetében egy további sokat cserélt vagy javított alkatrész a WiFi IC, amely működésképtelenné válása az iPhone 4S egyik típushibája. Ez az alaplapra szerelt integrált áramkör felelős azért, hogy a készülék kapcsolódni tudjon WiFi hálózatokhoz, valamint Bluetooth összeköttetést tudjon létesíteni más készülékekkel. Jelenleg minden hatodik behozott 4S készüléknél a WiFi IC-t kell kicserélni. Ezen az adaton érdemes lehet elgondolkodnia annak, aki akár új, akár használt iPhone 4S vásárlásán töri a fejét.

A WiFi IC javítására akkor van szükség, ha nem lehet bekapcsolni a WiFit, és vagy a Bluetooth-t, Ilyenkor az iPhone 4S menüjében szürkére vannak színezve ezek az opciók. Egyébként tipikusan jelentkező hiba a beázott iPhone 4S készülékeknél, de előfordulhat mechanikai sérülés következtében is. A javítási módokat tekintve a WiFi IC esetében háromféle típus létezik. Az első az IC újraforrasztása, ennek időtartama körülbelül 20-30 perc. Amennyiben ez nem oldja meg a WiFi és Bluetooth problémákat, akkor kerül sor az egész IC cseréjére, ami már egy összetettebb és bonyolultabb feladat, ami 1,5-2 órát is igénybe vehet. Ha ez sem működik, akkor utolsó lehetőségként az alaplap cseréje jöhet szóba, ami a legbiztosabb, és egyben a legdrágább javítási mód, mert ilyenkor egy teljesen új belső szerkezetet kap az iPhone 4S.

Az iPhoneSzervizBuda.hu csapata

Azóta történt

Előzmények