India beelőzte az Egyesült Államokat

Hirdetés

Canalys adatai alapján nem meglepő, hogy a mobilgyártók vigyázó szemeiket Indiára vetik. A világ második legnépesebb országa gazdasági értelemben is elfoglalta a második helyet, legalábbis a mobilkészülékek eladása tekintetében. Az idei harmadik negyedévben összesen 40 millió darabot értékesítettek az országban, amivel a népességszámban ugyan kisebb, de alapvetően kiemelkedő fogyasztású Egyesült Államokat is sikerült lenyomni a harmadik helyre. Mindezt úgy, hogy Q2-ben éves összehasonlításban 4%-ot estek az eladások, ami Q3-ban jelentősen javult. A termékportfólió és a készülékektől elvárt tulajdonságok viszont igen specifikusak.


[+]

Így fordulhat elő, hogy adott naptári évben a Samsung például piacra dob egy Galaxy J2 (2017)-et mind az 1 GB operatív memóriával és a maximum 1,3 GHz-es lapkakészlettel. Cserébe a készülék 4G képes és két kártyát kezel. Az összes eladott készülék 46,5%-át, tehát majdnem felét egyébként a Samsung és a Xiaomi prezentálta, főleg az ottani igényeknek megfelelő, a Samsung esetében nemzetközi forgalomban meg sem jelenő belépő szintű és középkategóriás eszközökkel. Az Oppo és a Vivo szelficentrikus, de alapvetően középkategóriás teljesítményű kütyüi is népszerűek, a Sony is speciális ajánlatokkal próbál jelen lenni, az Apple viszont statisztikailag kimutathatatlan, tekintve, hogy a prémium kategóriában versenyez.

A Samsung Galaxy J2 (2017) szinte értelmezhetetlen errefelé, Indiában igen népszerű a termékkategória.
A Samsung Galaxy J2 (2017) szinte értelmezhetetlen errefelé, Indiában igen népszerű a termékkategória. [+]

A világ második legnagyobb felvevőpiacát a Samsung és a Xiaomi dominálja, utóbbi az elmúlt egy hónapos időszakban 300 készüléket értékesített percenként, ami elég tekintélyes mennyiség. A tendenciák alapján az elemzők úgy látják, az Egyesült Államok nem lesz képes visszaszerezni ebből a szempontból vett piaci jelentőségét, a Xiaomi pedig az elkövetkező néhány negyedévben átveheti az abszolút vezetést a dél-koreai óriástól. Mindezt úgy, hogy világviszonylatban is komoly erősödésre számítunk a teljes hálózati kompatibilitással kiadott agresszíven és kiváló ár-érték aránnyal pozicionált eszközöknek köszönhetően. Ezeknek a legújabb iskolapéldája a vitathatatlan érdemei ellenére is megosztó MIUI rendszert elhagyó, vegytiszta androidos Xiaomi Mi A1.

A Xiaomi Mi A1 erős nyitás a nemzetközi piacok felé
A Xiaomi Mi A1 erős nyitás a nemzetközi piacok felé [+]

Mindeközben világviszonylatban is átrendeződés következhet be. Jövő év közepére a Kínában piacvezető Huawei részesedése meghaladhatja az Apple-ét, ahogy az idén nyáron két ízben is megtörtént, amellyel a második legnagyobb mobilgyártóvá avanzsálhat a Samsung után. A hamarosan itthon is kapható Huawei Mate 10 széria és a felső- középkategóriában erős Honor brand kulcsfontosságú lehet a folyamatban, a Xiaomi pedig felkerülhet a top ötbe, ami az idei első negyedévben még nem jött össze.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés