IFA 2016: Van már kijelző az új Withings órán

Az analóg, de telefonnal kommunikáló, immáron a Nokia alá tartozó Whitings pulzusmérőt és kijelzőt is rakott az újdonságába.

Hirdetés

A Nokia kötelékébe került Withings komolyat újított az IFA kiállításon - legalábbis ha abból indulunk ki, hogy az eddigi óráikban nem volt kijelző, csak egy analóg mutató tájékoztatta a felhasználót arról, hogy hol tart a napi lépései kapcsán. A Steel HR viszont kapott egy diszkrét, de jól látható, monokróm megjelenítőt, amely kör alakú, hogy passzoljon a Withings formavilágához.

A szíj cserélhető, az óratest két méretben készül
A szíj cserélhető, az óratest két méretben készül [+]

Ez aztán egy csomó új funkciót is hozott magával. Egyrészt mostantól szépen megjönnek az értesítések, legalábbis a hívások, az üzenetek és a naptárbejegyzések. Az akkumulátorkijelzés is ide költözött, illetve egy merőben új funkció, az óra hátuljára tett pulzusmérő is ezen a kis ablakon keresztül tájékoztat.

Balra a nagyobbik Withings Steel HR, jobbra a Huawei Watch
Balra a nagyobbik Withings Steel HR, jobbra a Huawei Watch [+]

Persze mindehhez van okostelefonos alkalmazás is, amely vezeti a napi teljesítményünket és a pulzusunk változásait is. A kétféle méretben (40 mm és 36 mm, ezekhez 20 és 18 mm-es szíjakkal) készülő óra állítólag 25 napot megy egy feltöltéssel, ami kiemelkedő érték a kategóriában, illetve 50M-es vízállósággal rendelkezik, magyarán úszáshoz sem kell levenni. Nem lesz olcsó mulatság, a kisebb 180, a nagyobb 200 dolláron nyit majd, a hazai adóterheket is hozzátéve mi olyan 70 ezer forintos itthoni árat becsülünk.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés