Honor blog: Európába érkezett a 8X

Nincs meglepetés, hacsak az nem, hogy az alapváltozat korrekt árazása mellett a nagyobb tárhelyért mennyit kérnek el. Különben pont az, amit vártunk.

Prágába tette a Honor a 8X európai bemutatóját, amit számos hazai újságíróval és két nyertes olvasóval közösen volt lehetőségem átélni. Hogy mennyire fontos termék a 8X a Honor számára, az a rendezvény körítésén eléggé érződött, és valóban sok függ a 8X sikerétől, mert a Honor 10 és a Play egy ligával fentebb játszik, a 7-es széria inkább a belépő kategória felé tendál, tehát ez a mostani eszköz lehet az, amitől a Huawei leányvállalata számottevő eladásokat remélhet.


[+]

Ha a külsőt nézzük, akkor ezek a remények egyáltalán nem alaptalanok, a 8X ugyanis elég megkapó, aminek egyrészt az előlap 91%-át kitöltő, 6,5 inches kijelző az oka, másrészt pedig a frankón kialakított és ütős színekben elérhető hátlap. De maradjunk a frontoldalon egyelőre, a felbontás 1080 x 2340 pixeles, a képarány 19,5:9-es, így a notch nem takar bele a szélesvásznú videókba sem. Merthogy ezúttal is van szenzorsziget, mondjuk nem túl nagy, elfért rajta az előlapi kamera (16 megapixel), az értesítési LED, a közelségszenzor és a beszédhangszóró is, plusz továbbra is el lehet rejteni szoftveresen.


[+]

Van egyébként további szoftveres trükk is a kijelző kapcsán, a német TüV hitelesítette a szemkímélő módot, ami a kéket veszi ki a megjelenítő színei közül, hogy elalvás előtti nyomkodás után kevésbé álmodjunk marhaságokat. Egyébként egy IPS panelről van szó, tényleg jókora, de a vékony kávák miatt a telefon mégsem érződik egy hatalmas lapátnak.


[+]

A hátlap kékben és pirosban néz ki igazán jól, kétféle árnyalatot használ, a kettős kamerát egy, a telefonon végigszaladó, mattabb sávban helyezték el. A termék nem szétszedhető, viszont igazán jó hír, hogy két nanoSIM, illetve ezeken felül egy microSD is betolható oldalról. Az ujjlenyomat-olvasó helyhiány okán a hátlapra került, továbbra is meglehetősen pontosnak érződik, illetve akad néhány gesztusvezérlési trükk is mellé.


[+]

A hardver a friss és ropogós Kirin 710-esen alapszik, ami a Huawei középkategóriás megoldása. Ez váltotta a Kirin 659-et, aminek nagyon ideje volt már. Van vele tapasztalatunk, mert a Mate 20 Lite-ban is ugyanez duruzsol, mindenféle sebességtesztek alapján körülbelül a Snapdragon 660 szintjén van, GPU kapcsán marad el csak egy kicsit. A 12 nm-es csíkszélesség ugyanakkor elég jó energiatakarkossági paramétereket sejtet, ugyanazt a 3750 mAh-s akkumulátort találjuk itt, ami az említett Mate 20 Lite-ban is megvolt, szóval az üzemidő sem fog szignifikánsan eltérni.


[+]

Mint ahogyan az Android 8.1-re csücsülő EMUI 8.2 is már ismerős, a Honor Play már ezzel a szoftveres kombóval jött ki, az ismert felületet kapjuk meg néhány extrával, mint amilyen a Party mode, vagy a Histen zenelejátszó. Nyilván megvan a GPU Turbo is, hogy a játékok (egy része) jobban fusson, a 4 GB RAM mellett egyébként különösebb sebességproblémáink nem lesznek. Itthon kétféle tárhellyel lesz elérhető a masina, a 100 ezer forintos bruttó árcédulával a 64 GB belső tárhely jár, plusz 15 ezer forintért pedig ennek a duplája.


[+]

A hátlapon levő kettős kamera szintén nem az élmezőnyben vitézkedik, de ebben az ársávban elég lehet a tudás, a fő modul 20 megapixeles felbontású, a segédszenzor csak 2 megapixelt tud, főleg a mélységélességgel kapcsolatos szoftveres játékok esetén veti be ennek a tudását a készülék. Az F/1,8-as apertúra azonban papíron jobb, mint amit a drágább Honor Play kínál, plusz természetesen az egész nyakon van öntve az AI-nak becézett témafelismerési és effektezési megoldással, amitől már-már természetellenesen kirobbanóak lesznek a fotóink, de az biztos, hogy közösségi oldalakon ezekkel majd jól fel lehet vágni.

A gyártónál nagyon büszkék arra, hogy a telefon akkor is korrektül működik, ha gyenge a mobilhálózati jel, a beszélgetési hangminőséget pedig szintén valamiféle intelligencia próbálja meg tisztábbá tenni zajos környezetben. Külön érdekes volt az is, hogy kaptunk egy szép táblázatot arról, hogy a Honor kínai laborjában az egyes komponenseket milyen teszteknek vetik alá, a bekapcsológombnak például 200 ezer megnyomást kell hiba nélkül teljesítenie, az USB csatlakozóba 10 ezer alkalommal dugnak be kábelt a tesztelés során, két napon át -40o és +70o Celsius között óránként változtatják a hőmérsékletet, ledobják 200-szor a földre, szóval ezeket mind túl kell élniük a prototípusoknak, mire a végleges modell gyártásba kerül.

A Honor 8X október 29-től kapható Magyarországon egy csomó helyen, addigra minden bizonnyal elkészül majd a tesztünk is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

  • Honor 8X - kimaXolt kijelző

    Hardveresen nem egy forradalmi újdonság, de a külső igencsak szemrevaló lett a kijelződomináns előlappal és a kétszínű hátsóval. És árban is oké.

Előzmények