Hónap végéig sem kell várni a Nokia 3310-re

A május 4-i Star Wars ihletésű videóban minden okostelefon őseként felbukkanó 3310-re és a HMD Global által újraalkotott Nokia készülékekre már tényleg nem kell sokat várni. Az előzetes alatt aránylag hivatalosnak tekinthető módon jelezte a gyártó, hogy többet ugyan nem árulhat el, de május-júniusban a teljes kollekció elérhető lesz nemzetközi forgalmazásban. Leszámítva ugye a Nokia 6-ot, amit elvileg csak a kínai piacra szántak.


[+]

A HMD viszont most hivatalosan is megerősítette a Nokia 3310 érkezésének dátumát, az árat és az elérhető színvariációkat. Egyelőre a brit vásárlók készülhetnek, ők május 24-én választhatnak sárga, piros, sötét kék vagy szürke készüléket 49,99 fontért cserébe. Ezt követően, május 26-án Németországban válik elérhetővé 59,99 eurós áron, majd júniusban Hollandiába és Belgiumba is megérkeznek a szállítmányok. Egyelőre sajnos többet nem közölt a gyártó.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés