Genf 2018: Kipróbáltuk a Lexus RX450h infotainment rendszerét

Bár a Mobilarenán már rengeteg autógyártó infotainment rendszerét bemutattuk, a Lexus eddig kimaradt a szórásból, ami elsősorban annak köszönhető, hogy technológiai lapként itthon nem jutottunk tesztautóhoz  a Toyota Aygót is csak azért tudtuk kipróbálni, mert Barcelonában béreltünk egyet a tavalyi MWC alatt. Épp ezért kapva kaptunk az alkalmon, hogy az idei Genfi Autószalonon beüljünk a markáns megjelenésű RX450h-ba és megnézzük, hogy mit tud a rendszer.

Elég hamar rá is jöttünk, hogy miért nem jutottunk eddig tesztautóhoz: a Lexus jelenleg sem az Android Autót, sem az Apple CarPlayt, sem a MirrorLinket nem támogatja, azaz a tulajdonosok az okostelefonjaik erejét sehogy sem tudják kihasználni az autóikban. Persze klasszikus Bluetooth kapcsolatra van lehetőség, illetve mint az a videón is látszik, a rendszer amúgy nem rossz, de az említett rendszerek támogatásának hiányában legfeljebb egy jól sikerült, előző generációs infotainment-környezetként lehet rá gondolni.

A hiányosságot a vállalat orvosolni fogja, a 2018-as North American International Auto Shown bemutatták a 2019-es Toyota Avalont, amely a kínálatban elsőként támogatja az Apple CarPlayt. Információink szerint a további 2019-es autókban is elérhető lesz majd a platform, legyen szó akár a Toyotákba készülő Entune 3.0, vagy a Lexusoknál található Enform 2.0 platformról. Az Avalon egyébként megfelelő felszereltség esetén 9 hüvelykes kapacitív érintőkijelzővel, Qi-töltővel, valamint okosóra és Amazon Alexa kompatibilitással érkezik majd. Android Auto támogatásról azonban továbbra sem szólnak a hírek.

MobilarenaSEAT AtecaLG V30

Előzmények

Hirdetés