Galaxy blog: Szerdán indul az Android Nougat béta program

Pár hete egy online benchmark táblázatból már kiderült, hogy tesztfázisban jár az idei Galaxy csúcskészülékek Android 7.0-s frissítése, igaz, ezidáig nem lehetett azt a publikumnak kipróbálnia. Szerdán ugyanakkor megkezdődik a félig-meddig nyílt tesztelés, bár egyelőre úgy tűnik, hogy korlátozott formában. Első körben az amerikai és a brit, kártyafüggetlen S7 és S7 edge tulajdonosok regisztrálhatnak a Galaxy Beta Programme néven futó kalandra, méghozzá az ugyanilyen nevű alkalmazás telepítésével a Galaxy Apps áruházból, majd ott jelentkezve. Ez az alkalmazás tőlünk rákeresve nem lelhető fel ugyanott.

Nem lenne az S7 edge edge, ha nem lennének edge funkciói
Nálunk még Android 6.0-val járt, a Samsung viszont már gőzerővel dolgozik az S7 edge 7.0 nougatos frissítésén [+]

A regisztráció egyébként még nem garancia a részvételre, azt a Samsung fogja elbírálni, hogy kik válthatják mályvacukros TouchWizüket bétás nugátosra. A tesztelés maga szerdától, azaz november 9-től indul és a tájékoztatás szerint december közepéig tart, így várhatóan azelőtt nem indul meg a hivatalos és immáron végleges frissítési hullám. Arról, hogy más régiókban, így itthon elérhető lesz-e valamikor a tesztelési program, nincs információnk.

Azóta történt

Előzmények