Bemutatkozott a OnePlus 5

Kétségkívül felfedezhető a hasonlóság a korai Apple-bemutatókkal, a termék ugyanakkor impresszív specifikációkkal és rendkívül kedvező árazással hódíthat.

A nyár egyik legérdekesebb mobilja került ma bemutatásra. A rendkívül jó ár/érték arányú modellekkel büszkélkedő cég visszaemlékezéssel kezdte a korábbi Apple WWDC-kre kísértetiesen emlékeztető, több előadóval és videós bejátszásokkal tarkított bemutatót: a OnePlus One rendkívüli sikert ért el, főleg úgy, hogy egy kínai márka első termékeként küldték harcba zászlóshajós specifikációkkal, de jóval nyomottabb áron. A friss hardver és a kiemelkedő specifikációs lista ezúttal sem maradt el, a 3 és 3T utódjaként prezentált OnePlus 5 számos ponton fejlődött elődjéhez képest.

Visszaemlékezéssel kezdődött az Apple-féle keynote-okra kísértetiesen emlékeztető bemutató
Visszaemlékezéssel kezdődött az Apple-féle keynote-okra kísértetiesen emlékeztető bemutató [+]

Alapjait tekintve nem változott a külső, megmaradt az előlapi ujjlenyomat-olvasó, és a gombelrendezés is, bal oldalt látjuk a hangerőszabályzókat és a Ne zavarjanak-csúszkát, jobb oldalt pedig a bekapcsolásra szolgáló billentyűt. Feltűnően eltér az elődétől a hátlap, a kamerarendszer és az antennakivezetések miatt felfedezhető némi hasonlóság a nagyobbik iPhone 7-tel, mindenesetre elegáns a formaterv, és kiindulva az elődökből, várhatóan a minőségével sem lesz komoly probléma. A 7,5 milliméteres „vastagság" az eddigi legvékonyabb OnePlus-zászlóshajóvá teszi az újdonságot. Némi gúnyos poénkodás után kiderült, hogy alul, az USB Type-C csatlakozó mellett jelen van a 3,5 milliméteres jack csatlakozó is. Finomítottak a rezgőmotor működésén is. 5,5 hüvelykes Optic AMOLED kijelzőről beszélünk, 16:9-es képaránnyal, Full HD felbontással és Corning Gorilla Glass 5 védelemmel. Van olvasómód, színes értesítési led és természetesen automatikus fényerősségért felelős szenzor is.

Az Optic AMOLED kijelző sokféleképpen konfigurálható
Az Optic AMOLED kijelző sokféleképpen konfigurálható [+]

Még a hardver előtt beszéltek a megújult kameráról: Emily Ratajkowski  hat darab Instagram-fotóval prezentálta a 16 + 20 megapixeles felbontás dupla kamerarendszer képmódjait. Nem maradt el a portré mód, megvan a manuális opció a szokásos beállításokkal, 1,6x-es optikai zoom segít a nagyításnál, éjjel pedig az f/1,7-es fényértékű, nagyobb látószögű lencsében bízhatunk. Továbbfejlesztették a HDR-t és a zajszűrő algoritmust, a villámgyors autofókusz pedig a két kamera közös munkájának köszönhető. Odabenn Sony szenzorok dolgoznak, a 16 megapixeles, nagy látószögűé a korábban már tippek szintjén felmerült IMX398, a 20 megapixeles, telés rendszer szenzora pedig IMX350. Videórögzítés szempontjából 4K-30 fps, 1080p-60 fps, illetve 720p-120 fps párosokra támaszkodhatunk, de a szintén 16 megapixeles szelfikamera is tud Full HD-ben rögzíteni, vakuként pedig a kijelzőt vehetjük igénybe.

Nincs nagy meglepetés a hardver körül, a legfrissebb Qualcomm chipsettel készült a gyártó. A Snapdragon 835 a rendkívül hatékonynak bizonyuló, 10 nanométeres FinFET LPE node-on készült, melynek nyolcmagos processzora két részre osztható: a teljesítményre hangolt tömb négy darab, maximum 2,45 GHz-es Kryo 280 architektúrájú magot, míg az energiatakarékosságért felelős halmaz 1,9 GHz-re skálázott, azonos típusú magokat tud magáénak. A grafikus gyorsításért a Vulcan API-t támogató Adreno 540 felel, ez állítólag 25%-kal erősebb az elődben lévő Adreno 530-nál. memóriából 6 vagy 8 GB áll rendelkezésére annak függvényében, hogy 64 vagy 128 GB-s tárhellyel szerelt gépet választunk. Fejlődött a tároló is, a duplasávos UFS 2.1-rendszer előnye, hogy egyszerre két csatornán tud csak írási vagy csak olvasási feladatot ellátni. Az Android 7.0-t továbbra is Oxygen OS kezelőfelület segítségével lehet használni.

Büszkén beszéltek a frissített hardverről
Büszkén beszéltek a frissített hardverről [+]

Természetesen nem maradt el a Dash Charge (5V 4A) névre hallgató gyorstöltés, amit jobbnak titulálnak, mint a Galaxy S8-féle technológiát. Fél óra alatt 58%-os eredményt ígérnek, mindezt túlzott melegedés nélkül, a beépített 3300 mAh kapacitású teleppel számolva. Fejlesztettek a beszélgetési minőségen, hárommikrofonos rendszer dolgozik a zajmentes kommunikációért, és természetesen teljes körű frekvenciatámogatás olvasható a Cat. 13-as 4G mellett, a B20-at sem kell nélkülöznie annak, aki az európai OnePlus-oldalról veszi meg a csúcsmodellt. Van Bluetooth 5.0, kétcsatornás, 802.11 a/b/g/n/ac-s Wi-Fi, aptX és aptX HD támogatás, NFC, illetve GPS, Glonass és Beidou is, teljes a lista.

Mindenki meg fogja találni a kedvenc tokját
Mindenki meg fogja találni a kedvenc tokját [+]

Ahogy az lenni szokott, továbbra is rengeteg tok és kiegészítő lesz elérhető a gyártó oldalán, a gyári csomag pedig ha védőtokot nem is, egy előre felhelyezett fóliát ad az újdonsült tulajdonosnak. Fülhallgatót ne keressünk a telefon dobozában, de a OnePlus 5-ön kívül lesz benne Dash Charge adapter, Type-C kábel, SIM-tű és némi leírás. Az európai árak a következőképpen alakulnak: 500 eurót (körülbelül 154 000 forintot) kell fizetni 6/64 GB-os alapmodellért, 560 eurót (körülbelül 173 000 forintot) pedig a 8/128 GB-os kiadásért. Az előrendelés holnaptól indul, a következő hetekben pedig várhatóan a szállítás is megkezdődik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés