Az MWC-n debütál a Huawei összehajtható mobilja

Miközben több országban is problémába ütközött a Huawei (igaz, sok helyen hálózatkiépítési, nem pedig mobileszközei kapcsán), szépen növekszik a gyártó okostelefonos piaci részesedése. Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezére a Reutersnek egyenesen már azt vizionálta, hogy a Samsung mögötti és az Apple előtti, ezüstérmes pozícióból a dobogó legtetejére állnak – a legkorábban idén, de a legkésőbb jövőre. Mindezt úgy, hogy az okostelefonos eladások világszinten csökkennek, és a kínai piac is szűkül, ám ez elsősorban a külföldi vállalatokat érinti negatívan, így mondjuk a Galaxy és iPhone eladásokat.

A Huawei P30 nem hivatalos renderképe CAD fájlok alapján
A Huawei P30 nem hivatalos renderképe CAD fájlok alapján (forrás: OnLeaks) [+]

A Huawei fogyasztói üzletága ugyanis rekord árbevétellel zárta 2018-at, Yu pedig előrevetítette, mely eszközök tarthatják a sencseni vállalatot lendületben. Bár többször elhangzott már a P30 érkezése, és ehhez a minap renderképek is érkeztek, a vezérigazgató egyelőre annyit erősített meg, hogy a barcelonai MWC-n debütál a vállalat első összehajtható, 5G-s készüléke. Ez a mobileszköz a Snapdragon X50 helyett a frissen debütált Balong 5000-es modemet veti majd be, ami a sajtóközlemény szerint a legerősebb 5G-s modem a piacon, mivel az NSA és SA 5G hálózati architektúrákat is támogatja. Ma debütált a gyártó 5G-s bázisállomásaiba szánt chipsetje is, a Tiangang, ami jól mutatja, hogy a Huawei is a ötödik generációs hálózati mobilkommunikációban látja a jövőt.

A Huawei P30 nem hivatalos renderképe CAD fájlok alapján
A Huawei P30 nem hivatalos renderképe CAD fájlok alapján (forrás: OnLeaks) [+]

A P30-ra és a pletykavilágra áttérve: az OnLeaks renderképeihez a QQ tesz szöveges útmutatót. A legerősebb P30 variáns állítólag "periszkópos" zoomkamerát mellékel majd, a Google-fordító legalábbis erre jutott, bár ennek pontosságát a "chicken blood version IMX6 sensor" rész némileg vitatja, itt valószínűleg Sony IMX600 szériás kameraszenzort kell érteni. A sima P30 6,1"-es OLED kijelzővel, 22,5W-ot gyorstöltővel és 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenettel érkezhet, legfeljebb 8 GB RAM-mal. A P30 Pro a két szélén ívelt OLED panelt kaphat 6,5"-es képátlóval, és akár 12 GB rendszermemóriával. Richard Yu ezen okostelefonos famíliáról azonban nem beszélt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés