Aranyérmes sebességben a OnePlus 5, passzoló színvariánst kaphat

A OnePlus mindig odafigyelt, hogy a telefonjai a hardverhez és a rajta futó szoftverhez mérten a lehető legfürgébben fussanak, és így van ez az 5 esetében is. Az XDA Developers fórumában ugyanakkor kiszúrták, hogy bizonyos teljesítményteszt alkalmazások a szokásosnál több erőforrást képesek felhasználni, így szert téve pár százaléknyi, pontszámokban megmutatkozó előnyre. A gyártó védekezése az volt, hogy szó nincs hardveres tuningról, egyszerűen meg akarják mutatni a telefon valódi erejét, ami eléggé magyarázkodásszagú. Hozzátették ugyanakkor: a OnePlus 5 a mindennapokban is kihasználja a teljesítményteszteknél észrevett sebességelőnyt, például alkalmazásindításkor. Ezt egy szintén Snapdragon 835-tel szerelt HTC U11-gyel és Samsung Galaxy S8-cal összevetve most próbára is tette egy YouTube felhasználó. Az eredmény: tényleg nagyon villámgyors az 5 programkezelése.

Jerome Ortega a telefon újraindítása és a memória kiürítése után ugyanazt a húsz alkalmazást nyitotta meg a három telefonon, mindig megvárva, hogy egy-egy app betöltsön a váltás előtt. Első nekifutásra a OnePlus 51,29 mp, az U11 54,9, a Galaxy S8 pedig 62,98 mp alatt végzett. Az egész kör megismétlése után (itt már terheltebb a rendszer, viszont besegít a gyorsítótárazás) a sorrend nem változott: a OnePlus 5 1:52,82 mp alatt végzett, az U11 2:01,8 mp alatt, az S8 pedig 2:18,99 mp-cel. Természetesen ebből a hétköznapibb tesztből sem érdemes túl messzemenő következtetéseket levonni, viszont tény, hogy az Oxygen OS az optimalizálással és az animációival együttvéve tényleg roppant fürgén fut ugyanazon a hardveren (a Galaxy S8 nálunk Exynos 8895-tel érhető el). Ha aranyérmet ezért nem is kap, arany színvariáns hamarosan érkezhet, olvasható a PhoneArenán. Jelenleg feketében és sötétszürkében kapható az 5,5 hüvelykes phablet.

Azóta történt

Előzmények

  • Frissítve! XDA: ne bízz a OnePlus 5 benchmark pontszámokban!

    Az XDA Developers érdekes eredményekre bukkant a zászlóshajót megvizsgálgatva. A OnePlus erre és a zoomtartomány kérdéskörére is reagált.

  • HTC U11 - újra a szorítóban

    Megrázta magát a HTC, fennállásuk 20. évfordulójára egy ütős csúcsmobilt raktak össze, amely tud újat is mutatni, de nem ezért lehet szeretni.

  • Samsung Galaxy S8 és S8+ duplateszt

    Lemászik a kijelző a jövőből idecsöppent S8 előlapjáról – nincs sok egyéb elem arrafelé, az ujjlenyomat-olvasó hátra költözött. Van viszont íriszleolvasó és egy sor innováció, meg némi kompromisszum.

Hirdetés