Apróságokkal frissülhet a Huawei Watch 2

Az MWC-n mutatkozott be a Huawei Watch 2. Nem, nem az idein, még a tavalyin. Azóta a Qualcomm látszólag nem tud érdemi előrelépést felmutatni, még mindig a 28 nanométeren elavult, Cortex-A7-es alapokra épülő rendszerchipeket kínálják az órákhoz, miközben érezhetően szükség volna a modernebb, kevesebbet fogyasztó chipekre azokhoz a pici akkumulátorokhoz, amik egy ilyen kiegészítőbe kerülni tudnak.

Nem sokat változtathatnak a Watch 2-n
Nem sokat változtathatnak a Watch 2-n [+]

Egy ideje számítunk új órára a Huawei felől, hiszen a tavaly októberi eSIM-es frissítés óta nem mutattak újdonságot, de a GSMArena által hivatkozott, azóta törlésre került tweet egyértelműen azt mondja, hogy egyelőre csak apróságokban tudnak változtatni a Watch 2-n, ami mögé 2018-as utótagot biggyesztenek majd. Várhatóan megmarad a Snapdragon 2100-as alapokra épülő, 768 MB RAM-mal és 4 GB tárolóval dolgozó rendszerchip, az 1,2 hüvelykes, 390 x 390 pixeles AMOLED kijelző, változatlan adatkommunikációs és szenzoros képességekkel, néhány új színnel és szíjjal, illetve szoftveres újdonságokkal.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés