A Sony készülékek formatervének evolúciója

A Sony sokáig következetesen kitartott a jellegzetes formaterv mellett, ami jellemzően markáns, szögletes és a legújabb irányvonallal szemben hagyományos kialakítású, de összetéveszthetetlen készülékeket jelentett. Nem feltételezzük, hogy a tervezőcsapat és a vezetőség évekig az ablakon sem nézett ki, sokkal inkább valószínű, hogy az oldalkereten lévő ujjlenyomat-olvasót, a hangsúlyos, kör alakú bekapcsológombot és határozott éleket mintegy egyediséget és konzisztenciát biztosító védjegyként tartották meg a teljes termékpalettán. Az XZ széria idei MWC-n bemutatott modelljei azonban új dizájnt kaptak, aminek nem is a 18:9-es kijelző a sarokpontja, hanem az ívelt hátlap. Az új irányvonal az Ambient Flow megnevezést kapta, az új koncepciót pedig a Sony az alábbi videóban mutatja be, mint a korábbi formaterv evolúciójának új szakaszát. Személy szerint, azzal együtt, hogy az új készülékek valóban mutatósak találom, egy kicsit sajnálom az úgynevezett Loop Surface fantázianevű korszak lezárulását, noha a kijelzőt körülvevő kávák csökkentése valóban kívánatos volt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

  • Sony Xperia XA2 és XA2 Ultra duplateszt

    Szinte mindenben fejlődött az XA széria új generációja, de főleg az üzemidő és az ujjlenyomat-olvasó jelentős a friss hardveren és néhány, egyébként pozitív apróságon kívül.

  • Megvan a két Xperia XZ2 európai ára

    Már több EU-s országban előrendelhető a két Snapdragon 845-ös Sony Xperia, és bár az XZ2 Compact nem olcsó, bőven alávág a visszafogott méretű konkurenciának.

  • Új Sony modell érkezik az IFA-n?

    Az Eurázsiai Bizottság visszaigazolta a Sony Xperia XZ2 Premiumot, viszont egy eddig ismeretlen modellszámú eszközt is egyúttal.

Előzmények

Hirdetés