36 millió Apple Watch találhat gazdára egy év alatt

Hirdetés

Az Apple Watch eladásának száma egy év alatt elérheti a 36 milliós darabszámot, legalábbis a Morgan Stanley egyik elemzője, Katy Huberty szerint. Fontos azonban kiemelni, hogy Hubery egyszer már próbálta megtippelni a lehetőségeket, korábban még csak 30 millióval számolt.


[+]

Huberty egyébként az eddigi felmérésekre alapozta kijelentését, és csak azokat a válaszadókat számolta, akik biztosan veszek választ adtak arra a kérdésre, hogy ő speciel venni fog-e a jövőben Apple okosórát. A vásárlók fele egyébként az USA területéről kerülhet ki, a másik felét pedig a további régiók adják majd. Az amerikai kereslet az Apple Watch iránt nagyjából 60 százalékkal nőtt március óta, nyilatkozta Katy. Fontos, hogy az április megjelenés óta folyamatosan nő a vásárlások száma. Bizonyos források egyébként akár 50 millióval is számolnak, bár ez azért nagyon elhamarkodottnak tűnik, főleg annak fényében, hogy az órát körülvevő kezdeti óriási érdeklődének is vége lesz egyszer. Huberty "jókor" mondott véleményt, hiszen a KGI pont az firtatta, hogy csökkenni fog az érdeklődés a Watch-ok iránt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés