Nokia 100 és 101: Egy és két SIM

Hirdetés

A Symbian Belle termékpaletta leleplezését követően a finn gyártó a legalsó régióban is kisebb ráncfelvarrást hajtott végre, mely eredményeként két alapmobil került leleplezésre. A Nokia 100 és 101 első ránézésre ugyan teljesen egyformának tűnik, ám a nagyobb sorszámú modell nem csak két SIM egyidejű kezelésére alkalmas, hanem akár 16 GB-os microSDHC fogadására is képes, melyről MP3 zeneszámok lejátszását és csengőhangok kiválasztását is lehetővé teszi. Más téren a Series 30 alapokon nyugvó mobilok szinte teljesen azonosak, vagyis 1,8 hüvelykes, 128x160 képpontos TFT kijelzőt, FM rádiót, LED-es zseblámpát, 250 SMS tárolására alkalmas memóriát, 500 neves telefonkönyvet és 3,5 milliméteres fülhallgató kimentet kaptak, ráadásul egy sztereó fülhallgató is megtalálható mindkét alapcsomagban. További eltérés csak az akkumulátorok terén tapasztalható, ugyanis a Nokia 101 az ázsiai régióban 8,5 óra beszélgetést biztosító 1020 mAh kapacitású, a világ többi részén pedig 6,7 órányi csevegésre alkalmas 850 mAh kapacitású akkumulátorral érkezik, mely utóbbi a Nokia 100 számára körülbelül 7,2 órányi beszélgetést biztosít. A 110x45m5x14,9 milliméteres és 69,6 grammos készülékek Nokia 100 várhatóan nettó 20 eurós, azaz hazai áfát feltételezve 7000 forintos áron lesz kapható, míg a Nokia 101 ára nettó 25 euró, azaz bruttó 8500 forintos áron kerül forgalomba.

Azóta történt

Hirdetés