A negyedik negyedévben (ez az október és december közötti időszak) a Honor bemutatja a Magic8 sorozatot, melyek AI-natív okostelefonok, és a Q4 legizgalmasabb csúcskészülékei lesznek, írta a Honor marketingért felelős vezetője, Guo Rui a Weibón.
A Magic8 sorozatnak kemény ellenfelekkel kell szembenéznie a vásárlók kegyeiért, a héten kerülnek piacra az új iPhone-ok, hamarosan érkeznek a Xiaomi 17-es telefonok, legjobb tudomásunk szerint októberre új zászlóshajóval készül a Vivo, valamint az Oppo és OnePlus is. A Honor mobilok kapcsán egyelőre pontos dátumot nem tudni, valószínű az is, hogy két külön dátumon fogják nagyközönség elé tárni a Magic8 és Magic8 Pro telefonokat, később pedig az RSR Porsche Design verziót. Egyelőre csak pletykák szintjén, de fennáll a lehetősége annak is, hogy a Honor egy Ultra és egy Mini változatot is bemutat a Magic8 sorozatban, ezekről egyelőre keveset tudni.
Tavaly a Magic7 Pro (címlapi képünkön) premierje október közepén volt Kínában, a globális verzió pedig januárban érkezett meg Európába. A Magic8 kamerarendszere kapcsán várható érdekes fejlesztés, a 200 MP-es teleobjektívet és a főkamerát elvileg egy dToF (Direct Time-of-Flight) szenzor segíti majd, így az eddiginél pontosabb mélységtérképet lesz képes alkotni a telefon fotózáskor.

