Hirdetés

Mobile Meeting 2011 összefoglaló és képgaléria

Április 16-án lezajlott a Mobile Meeting 2011. Reméljük, hogy a tavalyi, első rendezvényhez képest sokat fejlődtünk, s most már talán hagyománynak is nevezetjük, hogy évente egyszer, áprilisban összecsődítjük a mobilkommunikációs cégeket egy kiállításra, ahová ingyenes a belépés, s a legújabb készülékeket tudják kitenni a gyártók. Idén a Lurdy-ház volt a helyszín, s a teljes szombat délután nyitva volt a kiállítás, ahová regisztráció után bárki bejöhetett.

A Mobile Meeting 2011-ről próbáltunk élő közvetítést is adni, ami itt található, ezért most újra nem elevenítjük fel a programokat, az előadásokat, hanem inkább összegzünk. Bár a regisztráció több ágon zajlott (papír alapú listákkal, illetve két tablettel próbáltuk gyorsítani a sort), így aztán nincs pontos információnk a résztvevők számáról, de 800 fősre saccoljuk a megjelent embermennyiséget. Értelemszerűen a nyitáskor voltak a legtöbben, némi sor is kialakult, de maximum 20 perc várakozással be tudott jutni mindenki a terembe. A feltorlódott embereknek pogácsát és ásványvizet vittünk, hogy könnyebben viseljék az álldogálást. A Mobilarena stábja 100 kilónyi pogácsával, s közel 300 üveg ásványvízzel készült - utóbbi elfogyott, előbbit még a végén is osztogattuk.

Összesen tíz standot építettek fel partnereink, amelyek U alakban kerültek elhelyezésre. Sorrendben a Viewsonic, a Sony Ericsson, a Speedshop, a myPhone, a Nokia, a Microsoft, az LG, a HTC, az Alcatel és a Smartshop termékeit lehetett megnézni. Bár a fenti listából hiányoztak azért nevek, de a disztribútor cégeknél volt Dell, Modu, Sonim, Becker, Mio és TomTom kínálat is, a Microsoft standján lehetett találkozni Samsung készülékkel, a szerkesztőségnél pedig volt Xperia PLAY, Motorola Atrix és Galaxy Tab 10.1, amit készségesen megmutogattunk mi is bárkinek.

A látogatói visszajelzések - legalábbis ami hozzánk eljutott - pozitívak voltak, jó volt látni, hogy ennyi ember eljött, nézelődött, s talán itt döntötte el, hogy milyen készüléket vesz legközelebb. Az előadásokat is sokan nézték, aki pedig akart, az esemény után csatlakozhatott hozzánk egy kis sörözgetésre. A kiállítás fél 8 körül zárt, s mivel kicsit késtünk a nyitással, így bő hat órán keresztül zajlott a rendezvény.

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki eljött, hogy jelenlétével emelte a délután fényét. Szeretnénk megköszönni a kiállítóknak - s nagyon örülünk, hogy amikor este körbeszaladtunk, s beszélgettünk kicsit mindenkivel, pozitív visszajelzéseket kaptunk. Talán nem okoz meglepetést, ha azt mondjuk, hogy egyértelmű, hogy jövőre is lesz Mobile Meeting, továbbra is az a célunk, hogy a gyártókat és a téma iránt érdeklődő olvasókat összehozzuk egy olyan eseményen, ahol mindenki jól érzi magát, minden telefon megnyomkodható, s a gyártók munkatársai igyekeznek a legkörmönfontabb kérdésekre is szakértő válaszokat adni. Szeretnénk, ha a Mobile Meeting lenne hazánk legjelentősebb mobilkommunikációs rendezvénye.

Bár ez valószínűleg csak nekünk különösen nagy öröm, de néhány visszajelzést szó szerint idéznénk. E-mailben jött ez: "Még egyszer szeretnénk megköszönni a szombati rendezvényt, nagyon színvonalas volt, jól éreztük magunkat, és nem utolsó sorban hasznos is volt." Szintén levélben kaptuk ezt: "Jó volt a kiállítás és színvonalas is volt ügyesek vagytok. Szerintem mindenki meg volt elégedve a dolgokkal. Gratula Nektek, így tovább…". Az esemény utáni sörözésen mondta az egyik cég marketingese, hogy "kiállítottam az MWC-n, kiállítottam a CeBIT-en, s most kiállítottam Budapesten. Mindenhol ugyanolyan volt a színvonal." De olvasói oldalról is örültünk a sok pozitív visszajelzésnek, ezek jellemzően a fórumban érkeztek, de volt valaki, aki megállított a helyszínen, hogy személyesen mondja el, hogy mit gondol (és nem az anyámba akart elküldeni).

Szeretnénk átnyújtani egy csokorra valő képet, kattintásra nyílik a galéria! A fotózást köszönjük KennyONE fórumtársnak!

Hirdetés