Mobilarena TV: Pénteken lesz adás

Tisztelt olvasóink, minden erőfeszítésünk ellenére sem tudtuk megoldani, hogy a szokásos, szerdai Mobilarena TV ma látható legyen. A szerkesztőség tagjai egyrészt egy vacsorameghívásnak tesznek eleget, másrészt pedig dr. Kind éjszaka megfázott, s nem azért, mert hullarészegen korcsolyázni akart a Duna jegén, remélve, hogy királlyá választják. Hanem prózaian leállt a fűtés szerény hajlékában, amit álmában nem volt alkalma észrevételezni, csak a reggeli dermesztő hideg döbbentette rá, hogy első dolga kell legyen, hogy a sarki fűszeresnél százas csomag zsebkendőt vételezzen.

A tesztkészülék már megérkezett, egy Blackberry 9360 Curve fekszik itt az asztalon, ezt természetesen pénteken be is mutatjuk, addig legalább megismerjük, nem úgy, mint a legutóbb 10 perccel adás előtt bezuhanó Galaxy Y Pro-t. Reméljük, hogy ez a "döccenő" nem veszi el kedvét rendszeres és alkalmi nézőinknek, s két nap múlva ismét boldogan üdvözölhetjük a monitorok mögött ülő tömeget.

Korábbi 44 adásunk bármelyike visszanézhető az oldalon, hátha ez enyhíti a kínzó elvonási tüneteket.

Azóta történt