Minden iPhone 15-ben 48 MP-es főkamera lehet

Idén már nem csak a két Pro mobil használja majd a nagyobb felbontású képszenzort.

Marad kétmodelles az alap iPhone-kínálat 2023-ban is, lesz iPhone 15 és iPhone 15 Plus is, ezek pedig egyaránt megkapják az iPhone 14 Pro egyik újdonságát, a 48 MP-es nagy felbontású kameraszenzort a széles látószögű lencsék mögött - írja a 9to5Mac Jeff Pu elemző információira hivatkozva. Az iPhone 14 és a 14 Plus a vártnál kisebb ütemben fogyott 2022-ben, ezt részben azzal indokolják, hogy az eszköz hardvere nagyon hasonlít az iPhone 13-hoz, így az Apple idén komolyabb fejlesztésekkel szeretné kívánatosabbá tenni az alapmodelleket is.

A nagyobb felbontású kamera mellett azonban nagy átrendezés nem várható az iPhone-ok hátlapján: marad a széles és az ultraszéles egység, de akinek optikai nagyításra képes kamera vagy LiDAR szenzor kell, annak a Pro modellt kell megvásárolnia. A nagyobb felbontású kamera mellett az USB-C csatlakozó, valamint az A16 Bionic lapka lehet az újdonság a két alap iPhone-ban, illetve korábbi pletykák arról is szóltak, hogy a Dinamikus sziget névre keresztelt kamerakivágásban kap helyet minden új iPhone Face ID rendszere 2023-tól.

Renderkép arról, milyennek álmodják meg az iPhone 15-öt kicsit íveltebb szélekkel.
Renderkép arról, milyennek álmodják meg az iPhone 15-öt kicsit íveltebb szélekkel.

A két új Pro modell kapcsán 2023-ra az a jóslata volt korábban Ming-Chi Kuónak, hogy 12 MP-es, háromszoros optikai nagyításra képes zoomkamera várható új lencsékkel, a képfeldolgozást pedig már a 3 nm-en készülő A17 Bionic végzi majd. Az operatív memória is megnőhet 8 GB-ra, adott lesz a Pro modellekben is az USB-C csatlakozó (vélhetően Thunderbolt képességekkel és sebességgel, míg az alapmodell maradhat USB 2.0-n), és az eddigi rozsdamentes acél keretet az Apple titánra cserélheti.

Méret terén nem lesznek változások, a 6,1 hüvelykes kisebb és a 6,7 hüvelykes nagyobb modell jön 2023-ban is, és ha az elemzőknek igaza van, szeptember 23-án már boltokba is kerülhetnek az új készülékek.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Újabb gombtól búcsúzhat az iPhone?

Ming-Chi Kuo szerint az iPhone 15 Pro készülékek elhagyják a mozgó hangerőszabályzó és bekapcsoló gombokat.

Tovább mélyülhet a szakadék iPhone és iPhone közt

Kiszivárgott Apple-dokumentum szerint idén csak a Pro modellek kapnak gyorsabb Wi-Fi kapcsolatot.

Több év után ismét nőhet az iPhone-ok mérete

A két Pro modell még nagyobb lehet jövőre.

Minden iPhone 15 48 megapixeles kamerával érkezik

És éppen ez lehet a szűk keresztmetszet a gyártósorokon.

Előzmények

Ilyen lehet az iPhone 15

Jó minőségű renderképen tippelik meg a lekerekítettebb dizájnt.

Íveltebb hátlappal érkezhet az iPhone 15

A korai pletykák apró dizájnváltozásról regélnek.

Eltérő sebességű portokat kaphat az iPhone 15 és a 15 Pro

Az alapmodellek állítólag standard USB 2.0-ás USB-C-t használnak majd, míg a Pro változatok USB 3.2-es Thunderbolt 3-at.

Apple iPhone 14 Pro Max - sziget fesztivál

A dinamikus szigettől hangos a start, de a hardver és a kamera oktat.