Sokszor meg szoktam írni ide, hogy egy-egy sajtóút milyen élményekkel és/vagy viszontagságokkal jár, Berlinben például öblös szívás volt, Barcelona viszont minden évben annyi élmény, hogy külön blogot szentelünk neki. Most az Asus volt olyan bájos és Milánóba vitt ki, Magyarországról még két újságíró jött, Csaba a HWSW-től és Balázs a Technettől. Plusz velünk utazott Asus Máté, aki az egészet szervezte.
Asus Mátét azért szeretjük nagyon, mert korábban ő is újságíró volt, ezért egzakt módon tudja, hogy mire is van nekünk szükségünk ahhoz, hogy boldogok legyünk. Mellesleg Asus Máté kifejezetten jó arc is, legalábbis vevő az idétlen poénokra, s azok zömét vissza is küldi menten, ami jó hangulatú beszélgetéseket szokott eredményezni, ez különösen hasznos egy repülőgép fedélzetén.
A Padfone 2 bejelentése egy szép, keddi napra esett, délelőtt 11 órára. No, hát voltunk már páran úgy kint külföldön ilyen alkalmak kapcsán, hogy hajnalban indul a gép, pont beesel a sajtótájékoztatóra, amint vége, már beállt a kisbusz a parkolóba, vissza a reptérre és éjfélre haza is érsz, milyen vidám. Ezt még lehet súlyosbítani mondjuk egy átszállással, hogy tényleg inkább macera legyen az egész, mintsem lehetőség némi kikapcsolódásra, vagy élmények beszerzésére. Asus Máté és a hazai iroda viszont beáldozta a helyjegyes-kajás repülőt az ottlét hosszúságáért cserébe (és ezt követendő példaként állítjuk minden cég számára), ugyanis addig bűvészkedtek, amíg tajvani részről engedélyezték, hogy a Milánótól annyira nem messze levő magyarok két éjszakát töltsenek el az olasz városban, cserébe viszont a WizzAir járatait használtuk.
Na, ez így már elég vonzó ajánlatnak tűnt.
Viszonylag eseménytelen utunk volt odafelé, Asus feliratú táblával vártak minket a milánói légikikötőben, egy Iveco kisbusz szállított be minket az ukrán különítménnyel együtt a városba, amit egy ötvenes, ősz haléntékű, olaszos sofőr terelgetett(?), már amennyiben a vezetés közben írt SMS és a sávokat csak tájékoztató jellegűnek tekintett tevékenység terelgetésnek nevezhető. Bónusz ömlött az eső, arról nem is beszélve, hogy az egyik ukrán kollega nem csak akkora volt, hogy egymaga elfoglalt egy duplaülést, hanem bizony szagot is árasztott, ezért rettentően drukkoltam, hogy gyorsan és épségben érkezzünk meg.
A Garibaldi pályaudvar környéke
A hotel amolyan 70-es évek hangulatú hodály volt a Garibaldi pályaudvar tőszomszédságában, kissé komótos személyzettel és gyakorlatilag jelzésértékű wifi sebességgel. De kényelmesnek kényelmes volt, az én szobám csendes is (a többiek öt emelettel fentebb, a másik fronton kaptak helyet, ahol épp rekonstrukciós munkálatok zajlottak), igazából úgyis jellemzően alvásra akartuk használni, szóval felőlem fele ilyen puccos is jó lett volna, de ezt az Asus globálisan bérelte ki cakk-pakk. Mint említettem, ömlött az eső, de olyan fél 5 körül úgy láttam, hogy oszladozik a felhőréteg, ezért felcseteltem a többieknek, hogy menjünk várost nézni, de ezek olyan dumákkal ütötték el a lehetőséget, hogy "dolgoznom kell".
San Marco
Úgyhogy egyedül indultam útnak egy offline Google Maps és egy print térkép kombinációjával. A dómot vettem célba, mert az állítólag nagyon menő hely, láttam, hogy ez saccra három metrómegálló, amivel kapcsolatban úgy kalkuláltam, hogy az egy erős Deák-Kálvin távolság lehet, amit röhögve lesétálok, de több volt. Sokkal. És annyira nem is volt extra a környék, nem hasaltam el, hogy milyen csodálatosak a házak, vagy az utcák, észak-olasz stílus, persze nincs vele semmi gond, sőt. Mondjuk alapból rossz irányba indultam, mert az eggyel párhuzamos utca már ilyen térköves-kiülősteraszos menőség volt (ott kajáltunk igen jót), de így sem voltam csalódott, csak kicsit untam már olyan 20 perc után a slattyogást.
Aztán egyszer csak felbukkant egy kis körtér, amelynek a közepén classic villamos állt meg (villamosból egyébként jól állnak, sok, sokféle, sokfelé közlekedő), mögötte pedig a háttérben felsejlett valami grandiózus épület és én elindultam arra, hogy pár perc múlva már a Castello Sforza hatalmas udvarában fotózgassak. Ezt 1450-ben kezdték építeni, elsősorban erőd akart lenni, de aztán "elkastélyosodott" és menő hely lett. Kerekedett mögé egy park is, amiben egy 1807-ben, Napóleon által emelt diadalív áll. Itt vidultam kicsit, majd elindultam a sétálóutcán a dóm felé, s ekkor már a lemenő nap elkezdett sütni. A dómot frankón meg is világította, ideálisak voltak a fények.
Dóm, naplemente
A dóm mellől nyílik a budapesti Párizsi-udvar nagytesója, egy üveggel fedett passzázs, makulátlanra polírozva, grandiózus világítással, szóval nagyon csinos. A másik oldalán ott van a Scala, ami ugyebár a milánói operaház, egyébként meglehetősen jellegtelennek tűnő épület. Közben nézegettem a kirakatokat és az embereket, kimondottan gusztusosan öltözik mindenki, viszont sok a homeless arc. A boltokban pedig nyilván a divatcuccok vannk Milánóban túlsúlyban, a cipők horror áron mennek, de a táskák például egész barátságos árfekvésben mozognak.
Este a foursquare ajánlott egy ír sörözőt, oda mentünk be, persze nem sokat beszélt a staff angolul. Technet Balázs igen nagydarab ember, 190 körüli magasságához nem ropi testalkat tartozik, ennek megfelelően ő nagyon éhes volt, úgyhogy "grande" kaját rendeltünk egy olyan étlapról, amin csak a sörök voltak angolul. Ott tanácskozott a teljes staff, hogy melyik lehet a legnagyobb kaja (konyha nem volt, csak hideg), aztán előrántottak egy olyan hústálat, amin saccra 60 deka sonka-szalámi hegy tespedt, mellé mozarella és camambert. Ez négyünknek elég is volt.
Hústál
Másnap busszal vittek minket a sajtóeseményre, ami az Ermengildo Zegna nevű prémium divatcég székházában volt. Minden csodálatosan alakult, amíg a WLAN meg nem feküdt. Onnntól offline volt mindenki, Jonney Shih egymaga végigtolta a prezentációt, szerintem vicces volt, jókat röhögtem és még az élő közvetítésbe is bekerültem egy pillanatra, yeah. Mondjuk az egyébként lelkes közönség hirtelen úgy bekussolt, amikor az árakat felrakták a kivetítőre, hogy már-már kínossá vált a csend, de Jonney kivágta magát és mondta, hogy ezek az árak a táblagéppel együtt értendőek. Így is irtó sok. Az Asus alig titkoltan a tajvani Apple-nek tartja magát, évente egy termék telco fronton, az árakat is az Apple-höz lőtték hozzá. Ami azért elég kemény, függetlenül attól, hogy maga a kütyü tényleg baromira rendben van mind hardveresen, mind pedig koncepció szintjén.
Némi tömeg
Aztán kimentünk valami belső udvarra és szerencsénk volt, mert egy olasz csapat szerzett egy fekete Padfone 2-t, és rögtön odaszóltunk, hogy ha végeztek vele, akkor mi jövünk. Oké-oké, de az egyik olasz csávó az 15 perces reviewt videózott a cuccról, egy komplett anyagot csinált, úgyhogy alig maradt időnk utána. Kajálgattunk kicsit, megírta mindenki a cikkét offline, aztán a busz visszavitt a hotelbe, ahol a retek neten a 90 megás videómat 50 percig töltöttem fel YouTube-ra, de amikor végre vége volt, akkor máris akartam visszamenni a városba, de a többiek megint nem tudtak jönni, úgyhogy a tegnapi tapasztalatok birtokában csíptem egy metrót (másfél euró) és ripsz-ropsz bent voltam megint a dómnál. Mászkáltam, vásároltam, élveztem az egészet.
Este megint a "keressünk valami jó helyet" elv mentén indultunk el, kábé 30 percnyi kutyagolás után már szóltam, hogy szarok az egészre, instant üljünk be valahova és akkor jött a csúcspont. Egy sikátor olasz étterme, szemben egy skótnak kinéző pub: előbbiben együnk, utána átmegyünk inni a másikba, ez volt a terv. Hát… az olasz étteremben rózsaszín abrosz, rózsaszirmok az asztalon, ez már gyanús kellett volna legyen. Csak olasz étlap, csak olaszul tudó pincér… böktünk egyet. És mellényúltam emberesen, a hagymaleves után (ami minősíthetetlenül ergya volt) jött egy adag pacal - babbal. Ófakk. Elcseréltem a HWSW-s sráccal, így végülis ettem egy rántotthúst.
A skót pubról kiderült, hogy nemzetközi, legalábbis egy saccra ötven darabos zászlógyűjtemény volt bent, egy Jean Reno fejű ember csapolta a sört, de legalább beszélt angolul. Egy 37 centis tévén ment az olasz-dán meccs, néha megnéztük, hogy mi az állás, de olyan 11 felé hazaindultunk, én metróval (mert addigra már behalt a lábam), a többiek gyalog. Mondjuk ők eddig nem mászkáltak Milánóban, ellentétben ugye velem. Másnap vonattal mentünk ki a reptérre, és hogy egy pályaudvar még az olaszoknál is lehet rendezett, tiszta és kulturált, az jól mutatja a MÁV szintjét…
Jonney
Mindenesetre ez a kis kiruccanás a döglődő netet leszámítva pont olyan volt, amilyennek egy jó sajtóútnak lennie kell. Nem volt kapkodás, minden ment olajozottan, volt idő kicsit körülnézni, nem volt öltönyös-karótnyelt hivatalos vacsorán való kötelező jelenlét, abszolút felszabadult, köteletlen, laza estéink voltak, ráadásul a PadFone 2-t tényleg látnom kellett élőben és minél hamarabb. Ez pedig maradéktalanul teljesült.
