November végén Kínában Bone123 kollégának már volt szerencséje a Huawei Mate X7-et kézbe vennie és lefotóznia, február 3-tól pedig ugyanezt megteheti Magyarországon is bárki. Már amennyiben kifizeti a 749 990 forintos ajánlott fogyasztói árát a Mate X7-nek, ami fekete és fényes vörös árnyalatokban kapható itthon mától. A telefon 16/512 GB-os kiszerelésben érkezik országunkba, a Huawei webshop pedig bevezetési akcióként 10% kedvezményt ad a foldable telefon árából március 1-ig, ehhez az ALNCHMATEX7 kódot kell felhasználni. A telefonhoz jár egy év cseregarancia a külső- és belső kijelzőkhöz is.
![]()
Huawei Mate X7 a kezemben nyitott állapotban [+]
Hogy mennyire lesz szükség erre az extra garanciára, az jó kérdés, a Huawei szerint ugyanis a telefonon használt második generációs Crystal-Armor Kunlun edzett üveg nem csak törésekkel szemben, de karcokkal is ellenállóbb. A Mate X7 acél zsanért használ, a belső kijelzőben pedig felül egy nem newtoni folyékony védőréteg, alatta UTG ütésálló réteg, valamint egy szénszálas alátámasztó réteg is helyt kapott, így 20%-al jobban ellenáll az ütéseknek, nyomásnak, mint a korábbi modellek. A belső panel hajtási gyűrődése a zsanér felett azért így is látható bizonyos szögekből (szemből nézve tapasztalataink szerint nem), és a Huawei ígérete szerint kétszer jobban bírja a nyitás-csukást is az új panel.
![]()
Oldalról látható valamelyest a hajtási gyűrődés [+]
A telefon IP58 és IP59 minősítésnek megfelelő szigetelést kapott készülékházára. A telefon összezárt állapotban 156,8 x 73,8 x 9,5 milliméter, kinyitva 156,8 x 144,2 x 4,5 milliméter, mindkét esetben 236 gramm. A fekete modell és a vörös is vegán bőr borítással rendelkezik hátoldalán. A külső kijelző 6,49”-es, a belső panel 8”-es, mindkét esetben LTPO OLED megjelenítőről van szó, és bár a felbontás eltér (kívül 2444 x 1080 pixel, belül 2416 x 2210 pixel), a képpontsűrűség egységesen 412 ppi. A kijelzők alatt egy grafén hűtőlapot találni, ez a Huawei szerint képes a töltés és a terhelés alatt keletkező hőt úgy eloszlatni, hogy ne alakuljon ki forró pont a készülékházon.
![]()
Összecsukva, jobb oldalt az ujjlenyomat-leolvasó és a hangerőszabályzó gombok [+]
A két cellára bontott akkumulátor 5300 mAh-s kapacitású, vezetéken 66 wattot, nélküle 50 wattot képes felvenni SuperCharge töltőről. A hardverre vonatkozóan a Huawei termékoldala nem tesz említést a rendszerprocesszorról, de információink szerint egy 6 nanométeres Kirin 9030 Pro található a nemzetközi Mate X7-ben. Ez kilencmagos CPU-t használ egy 2,75 GHz-es maximális órajelű erőmaggal, négy 2,27 GHz-es, valamint négy 1,72 GHz-es maggal, a GPU pedig egy Maleoon 935. Bár Kínában már HarmonyOS 6.0 fut a telefonon, az európai modell még EMUI 15 rendszerrel érkezik, erre a Huawei azt ígéri, hogy az EU-ban kötelező ötéves szoftveres támogatást biztosítja. A szoftver egyébként olyan extra funkciókkal rendelkezik, mint az AI Best Expression mód, ami portréfotózáskor több képet ment és utólag képes az arckifejezést cserélni a lehető legoptimálisabbra.
A kamera nagy hangsúlyt kapott a Mate X7-ben, a Huawei szerint nem kell kompromisszumot kötni a kinyitható formáért cserébe. A főkamera változtatható rekeszértékű (f/1,5 és f/4), 24 mm ekvivalens, optikailag stabilizált, és az 50 MP-es RYYB érzékelő (1/1,28”) előtt 0,4 milliméter vastag üveglencsék vannak, az utolsó lencse pedig négyzet alakú. A Huawei szerint így az érzékelő 31%-al több fényt fogad be a korábbi modellekhez képest, a hátlapi spektrumszenzor segítségével pedig remek dinamikával, színhű fotókat készíthet bármilyen környezetben a felhasználó. Az ultraszéles kamera (13 mm ekvivalens) is RYYB érzékelőt kapott, az f/2,2-es rekesz egész széles kategóriájában, a felbontás pedig 40 MP. Az ultraszéles is rendelkezik PD-autofókusszal, és 120 fokos látóteret fog be.
![]()
Új dizájnt kapott a hátlapi kamerarendszer [+]
Makró képességekre mégsem ezt, hanem az 50 MP-es, szintén RYYB érzékelőt használó periszkópos teleobjektívet veti be a telefon. Ez 81 mm ekvivalens gyújtótávon kínál 3,5x optikai nagyítást, optikailag stabilizált, PDAF segíti a fókuszt, és f/2,2-es rekeszen enged be fényt. A nagy felbontású szenzort használva akár 10x nagyításig is közel veszteségmentesen lehet fotózni a teleobjektívvel a Huawei szerint. A videókat sem hanyagolja el a kamerarendszer, 4K felbontásig videózhat a felhasználó nagy dinamikatartománnyal. A hátlapi kamerarendszer új dizájnt kapott, melyet téridő-kapu néven emleget a Huawei. A három optika mellett ebben kapott helyet a spektrumérzékelő, a lézeres fókuszsegéd és a LED villanó is. A kijelzőkbe pedig egy-egy 8 MP-es kamera lyukad, ezeket leginkább videohíváshoz szánják, de ha valaki akar, 4K-ban rögzítheti magát is velük.
Hiányzik a telefonból az 5G, viszont van Wi-Fi 7-es modem két sáv támogatásával, Bluetooth 6, kétsávos GNSS vevő, NFC, infravörös port, és egy USB 3.1-es interfésszel szerelt Type-C csatlakozó, ami DisplayPort 1.2 is egyben, így a mobil könnyen ráköthető monitorra, tévére. Az ujjlenyomat-leolvasó az oldalsó gombban kapott helyet, a műholdas üzenetküldés lehetősége viszont maradt Kínában, az európai modellek ugyan hardveresen nem különböznek a kínai Mate X7-ektől, de a szoftverben nem elérhető a BDS műholdas kommunikáció. A telefon két nanoSIM-et fogad, és támogatja az eSIM-et is, a tartalomfogyasztást pedig sztereó hangszórókkal teszi élvezetesebbé.

