Majdnem egy Lumia lett az első kávamentes mobil

A héten világossá vált, hogy a Microsoft lezárt ügynek tekinti a Windows mobilos platformját, ehelyett inkább saját szolgáltatásainak és megoldásainak a számítógépeken, konzolokon, iOS-en és Androidon történő elérhetőségére helyezi a hangsúlyt. Pedig pár éve a Nokia Lumiák még roppant népszerűek voltak, és amikor a belépőszintű androidos okostelefonok szaggattak, mint a kobak a disznótor másnapján, a szerény hardveren a Windows Phone meglehetősen gördülékeny maradt.

A Nokia McLaren és a valódi 3D touch
A Nokia McLaren prototípus és a valódi 3D touch (forrás: Windows Central) [+]

Amikor a Nokia mobilrészlege a Microsofthoz került, kevesen gondolták volna, hogy a Windows Phone, majd a Windows 10 Mobile csillaga gyorsan leáldozik, és a Microsoft égisze alatt elkaszálnak a Continuumon kívül nagyjából minden innovációt. A Nokia McLaren kódjelű készülék egy valódi 3D touch technológiájú csúcstelefonnak készült 2014-ben, aztán végül semmi nem lett belőle, ahogyan a Lumia 2020 Windows RT táblagép sem látott napvilágot.

A Lumia 2020, rajta a Windows RT
A Lumia 2020, rajta a Windows RT (forrás: Windows Central) [+]

A Lumia 2020 8,3"-es, Full HD felbontású táblagép lett volna Windows Phone 8.1 RT felülettel, Snapdragon 800-as SoC-vel, sztereó előlapi hangszóróval, 1 megapixeles szelfikamerával, és nem kevesebb, mint 19 megapixeles felbontású PureView kamerával. Azokból az időkből mégsem ez a táblagép tűnik a legérdekesebbnek, hanem a Microsoft variációja a mobilos kávák felszámolására.

A kávamentes Lumia prototípus
A kávamentes Lumia prototípus (forrás: Windows Central) [+]

A prototípust a Windows Central csak Lumia 'All Screen' névvel illeti, de világos, hogy egy olcsó, Snapdragon 200-zal szerelt okostelefonról lett volna szó, aminek a szerepét végül a sokkal unalmasabb Lumia 435 töltötte be. Nem csak az ár különbözteti meg a ketyerét a ma népszerű kávamentes mobiloktól, hanem a méretek is: a képátló mindössze 5", a mobil pedig csak 126,72 milliméter magas, azaz alacsonyabb, mint az Xperia XZ1 Compact.


(forrás: Windows Central) [+]

Ennek ellenére megmaradt volna a hagyományos beszélgetési hangszóró, és persze alul egy szélesebb káva, hiszen a szenzorok és a 720p-s szelfikamera is el kellett férjen valahol. A 67,78 milliméteres széles és 9,25 milliméter vastag Lumia 1 GB RAM-ot és 4 GB-os, bővíthető tárolót rejtett volna, a Windows Central a prototípus kipróbálása után pedig jelezte: sem a gördülékenységbe, sem az 1800 mAh-s telep által biztosított üzemidőbe nem lehetett volna belekötni.


(forrás: Windows Central) [+]

A többi azonban történelem: a Microsoft-féle olcsó Lumiák végül semmi radikálisat nem hoztak, és a Sharp Aquos Crystal lett az első három oldalt kávamentesített okostelefon, mielőtt az elmúlt 12 hónapban a dologból piaci trend lett. Nagy kár érte: a 200 dollár környékére szánt, fent látható Lumia biztosan megtolta volna a Windows Phone szekerét, noha a Windows 10 Mobile minden igyekezete ellenére csalódást keltő volt, ha a rivális rendszerek dinamikusabb fejlődésével összevetjük.

Azért a Microsoft nem mondott le az innovációról: ott a HoloLens és a Mixed Reality platformhoz többen is csatlakoztak, kijött például a Samsung megoldása. Egy videó tanúsága szerint pedig a Mixed Reality valamiféle androidos szoftver formájában is felbukkanhat hamarosan, lásd a fenti klip néhány képkockáját.

Előzmények

Hirdetés