LG GD510 Pop: Fém, napelem és érintőkijelző

Az LG Cookie sikerén felbuzdulva, mely ezidáig több mint hétmillió példányban kelt el, a kisebbik dél-koreai gyártó úgy döntött, hogy tovább bővíti mérsékelt árú érintőkijelzős termékpalettáját, méghozzá egy rendkívül kompakt fémes mobillal. A jövevény megalkotásakor komoly szempont volt az egyszerűség, illetve minden „felesleges” funkció elhagyása, vagyis WLAN és GPS modul, illetle HSDPA átviteli képesség jelenlétére nem kell számítani. A hivatalos sajtóanyag nem árult el minden részletet a GD510 Pop tudásával kapcsolatban, annyi azonban kiderült, hogy szálcsiszolt alumínium házat, 3 hüvelykes, 240x400 képpontos érintőkijelzőt, 3 megapixeles kamerát, 384 kilobites 3G átviteli képességét és 8 GB belső memóriát kapott. A sajtófotók alapján a jövevény két változatban is elérhető lesz, melyek közül az egyik méretes napelemet is felvonultat majd a hátlapján. További újítás, hogy az előlapon mindössze egyetlen gomb található, mely színe zöldre vagy vörösre vált, ha hívás fogadására vagy megszakítására használható, egyébkén pedig a menü előhívására használható. Az Európában október közepén debütáló készülék fizikai mérete és ára egyelőre nem ismert.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • LG GD510 Pop hivatalosan is

    Teljes pompájában is leleplezésre került az LG napelemmel szerelt, környezetbarát érintőkijelzős mobilja.

  • LG Cookie: Túl a tízmillión

    A kisebbik dél-koreai gyártó legolcsóbb érintőkijelzős mobilja már több mint tízmillió példányban talált gazdára.

  • Készül az LG Cookie 2

    Az LG Cookie utódja kapacitív érintőkijelzőt és 5 megapixeles kamerát kínál majd S-Class alapokon.

  • LG Pop: Túl az egymillión

    Sikeresnek tűnik a kisebbik dél-koreai gyártó opcionálisan napelemmel is felszerelhető érintőkijelzős mobilja.

Előzmények

Hirdetés