Kopogtat az Android 13 a legjobb Realme 9 ajtaján

Megérkezett a stabil Realme UI 4.0 a Realme 9 Pro+ készülékre.

Már tesztjében, aztán pedig az év végi, karácsonyi összegzőben is ajánlottuk a Realme 9 Pro+ készüléket, mely jó kijelzővel, remek főkamerával, 8 GB RAM-mal, 256 GB tárhellyel és kompetens hardverrel dolgozik. Ráadásul ára is megemészthetőnek mondható, hisz 150 ezer forinton nyitott a telefon, azóta pedig 130 ezer forintra redukálódott a márkaboltban. Áprilisban, a telefon megjelenésekor még nem volt gond az Android 12-es rendszerrel, de augusztus óta már van új főverzió, mely most megindult a Realme 9 Pro+ készülékekre is.

A Realme UI 4.0-ás frissítés többet nyom 5 GB-nál.
A Realme UI 4.0-ás frissítés többet nyom 5 GB-nál. (forrás: Gizmo China) [+]

Az Android 13-as alapokra építkező Realme UI 4.0 immáron stabil változatban RMX3392_11_C.05 számon letölthető a készülékekre, elsőként a bétában részt vevők kapják meg, majd pedig napokon belül fokozatosan minden más felhasználó is. A frissítés 5,33 GB-ot nyom, a Realme UI 4.0 újdonságai közt vannak az új Omoji opciók, új ujjlenyomat-leolvasós animációk, zenevezérlés a mindig éber kijelzőn, valamint az összes Android 13-as extra, és frissített biztonsági csomag is.

Előzmények

Hirdetés