Kolosszális teleppel hajt lapot a Magic V6

Ha igaz a pletyka, többé nem kell az akkumulátorszázalékokat fürkészni.

Hirdetés

Három kritikus pontja van a hajlítható képernyős telefonoknak: a horrorár, az idővel kikezdett zsanér és a rövidebb üzemidő helyszűkében kisebb teleppel. Bár az áron nem igazán sikerült nagyobb gyártásszámmal faragni, egyre szívósabb a konstrukció, egyre vékonyabb a ház és egyre nagyobb a telep: a Honor Magic V5 konstrukciója például kitűnő, összecsukva mindössze 8,8 mm vékony és házába Kínában 6100, felénk pedig 5820 mAh-s akkumulátor került.


A Magic V5-nél is légiesebb lehet a folyatás úgy, hogy tovább nő akkumulátorkapacitása [+]

Ezt meghálálta az üzemidő, és azt látjuk a 6270 mAh-s Magic8 Pro esetében, hogy a nagyobb telep mellett a Snapdragon 8 Elite Gen 5 chip hardveres oldalon is tud takarékoskodni. Éppen ezért örömhír Digital Chat Station értesülése, miszerint a Magic V6 éppen ezzel a chippel és legalább 7000 mAh-s akkumulátorral érkezik, főkamerája 200 megapixeles lesz és még így is fogyhat derékból, illetve mérlegre állva. Tegyük hozzá, hogy Kínában a Magic8 Pro 7200 mAh-s telepet kapott, tehát Európába érve a Magic V6 is jelentősen szűkíthet a kapacitáson, ám még 6300 mAh környékén is a hajlítható műfaj legjobb üzemidejét hozhatja, amit a 6,5" körüli külső és a 8" körüli belső panel hálásan megköszön.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés