Hirdetés

Kisebb frissítést kapott a Nexus 5 és a Nexus 6

Sokan azért (is) döntenek Nexus készülékek vásárlása mellett, mert az aktuális frissítések mindig azonnal megjelennek, nem kell heteket-hónapokat várni, mire a gyártó kiadja a telefonjára az aktuális Android verzióra épülő szoftvert. A Google ígérete szerint a Nexus készülékek a kiadástól számított 18 hónapig mindenképpen megkapják a legfrissebb verziókat, az eddigi tapasztalatok alapján ez szerencsére inkább több szokott lenni, de kevesebb soha.


[+]

Most egy kisebb frissítést élvezhetnek az LG Nexus 5 és a Motorola Nexus 6 tulajdonosai, az Android 5.1.0 egyik újabb alverziója, az LMY47I jött ki éppen. A Nexus 6 tulajdonosoknak ez már a harmadik 5.1.0-ra épülő szoftver, amit telepíthetnek, az LMY47D volt az első és az LMY47E a második. A Nexus 5 esetében nem beszélhettünk LMY47E verzióról, ez kizárólag az utódmodell privilégiuma volt. Remélhetőleg az új verziók véglegesen javítják a Lollipop egyik legismertebb hibájának számító memóriagazdálkodási gondokat.

OTA verzió egyelőre egyik készülékre sem elérhető az LMY47I-ből, viszont a factory image letöltése után bármikor feltehetjük készülékünkre a legfrissebb verziót.

Hirdetés

Előzmények

  • Google Nexus 6 - hatosfogat

    Jócskán megnőtt a Google új referenciamobilja, és minden földi jóval meg lett áldva optikai képstabilizátortól a QHD-s kijelzőig, ám az árcédulára is vastagabban írták fel a végösszeget.

  • Megoldhatja az Android L a Nexus 5 kameraproblémáit

    A Nexus 5 számos felhasználót érintő problémáját, miszerint a kamera az átlagosnál jobban meríti az akkumulátort, az Android L frissítés megoldhatja.

  • Google Nexus 5 - Android csokoládéba mártva

    A legújabb Android referenciamodellt idén is az LG gyártja, a specifikáció alapján egy igazi csúcsgépről van szó: Full HD kijelző, LTE és Snapdragon 800 került bele.

Hirdetés