Kilyukasztják a kijelzőket

Hirdetés

A szenzorsziget nem biztos, hogy olyan jó ötletnek bizonyult, vagy a probléma leghatékonyabb megoldásának. Az iPhone X bemutatóját követően elég népszerű lett, mint formanyelv és funkció, de rengeteg alternatív megoldással is próbálkozik a konkurencia, a minimalista bevágástól kezdve a mechanikus szerkezettel biztosított teljes képernyős készülékekig bezárólag. Vagy még több noccsal. A Google véletlenül, a Sharp meg teljes meggyőződéssel. Az új formavilág egyik új irányvonala pedig a kameralyuk.

A koncepcióképeken már megjelenő, a Samsung által Infinity-O panel valamikor decemberben lesz realitás, ha az AllAboutSamsungnak ismét bejön a tipp, akkor a Galaxy A8s lesz az első, ilyen formában. Az IceUniverse szerzett egy fotót is az előlapi üvegről, amin ugye a bal sarokban árválkodik egy darab luk. De úgy tűnik, a Huawei sem óhajt lemaradni, a fenti előzetes alapján erős gyanú ébredhet mindenkiben, hogy szintén ezt a kivitelt fogják piacra dobni. Szintén decemberben. Kameralyuk tehát lesz, már csak az a kérdés, ki mutatja be elsőként.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés