Képen a Motorola Niagra, Fairbanks és Harmony

A Boy Genius Report újabb olyan Motorola telefonokról mutatott képet, amelyek jövőre biztosan forgalomba kerülnek az amerikai Verizon szolgáltatónál, s természetesen várható, hogy Európában is felbukkannak. Az első képen látható Niagra kódnevű modell számíthat a legnagyobb sikerre, amely érdekes elegye az amerikai gyártó RAZR sorozatának, illetve az LG újabb készülékeinek. A fehér színben tündöklő készülékről egyelőre nem sokat tudni, de egyes vélemények szerint Android operációs rendszer dolgozik majd benne.

A lent látható fotókon egymás mellett pózol a Fairbanks és a Harmony, amelyek formaterv szempontjából nem ígérkeznek nagy durranásnak. Az amerikai piacra szánt modellek PTT támogatással biztosan rendelkeznek, a két összecsukható újdonság közös vonása, hogy a fedlapra dedikált zenei billentyűket helyezett a gyártó. A Harmony esetében ide költözött a némításért és a Bluetooth funkció aktiválásáért felelős gomb is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés