Jövőre legalább húsz okostelefont tervez a Motorola

Hirdetés

A Motorola DROID hivatalos bemutatását követően Sanjay Jha, a cég társelnöke és egyben a mobiltelefonos részleg feje a 2010-es évről is beszélt. Előzetes tervek szerint jövőre a bemutatásra kerülő okostelefonok száma tíz többszöröse lesz, vagyis a kissé körmönfontan megfogalmazás legalább 20 bővíthető operációs rendszerrel rendelkező Motorola modell piaci bevezetését jelenti. Ezek nagy része várhatóan Android alapokon nyugszik majd, hiszen a Windows Mobile 7 bemutatásáig a gyártó száműzte a Microsoft operációs rendszerét. A számos pletykált Android alapú készülék közül sok tehát hivatalosan is bemutatásra kerülhet idővel, ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az amerikai és európai variánsok akár két modellként is számolhatóak, mint például a nemrég bemutatott CLIQ és DEXT.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés