iPhone 4G LTE támogatással?

Egyelőre nem tudni, hogy a rövidesen leleplezésre kerülő iPhone 5 valóban rendelkezik-e LTE adatátviteli képességekkel, de a Boy Genius Report értesülései szerint az Apple partnerei már megkezdték a 4G prototípusok tesztelését. Az oldal állítását megerősíti az iOS 5 legújabb béta változatában is megtalálható, ám a felhasználók számára közvetlenül nem elérhető rendszerparaméter is, mely egyértelműen az LTE hálózatok kezelésével kapcsolatos. Az iPhone 5 kapcsán egyébként csak HSPA+ hálózati támogatásra lehet számítani, ugyanis az Apple műszaki főigazgatója korábban már utalt arra, hogy egyelőre nincs olyan kompakt méretű és megfelelően alacsony fogyasztású LTE modem, mely a dizájn vagy az üzemidő feláldozása nélkül beépítésre kerülhetne.

Egy nemrég kiszivárgott tokdizájn-dokumentáció szerint a szeptember–október környékén debütáló iPhone 5 a felső részén 6,86, az alsó felén pedig mindössze 5,33 milliméter vastag lesz, üveg helyett alumínium hátlapot kaphat, míg az előlapot szinte faltól-falig kitölti majd egy legalább 4 hüvelykes érintőkijelző. A MacRumors feltételezései szerint a menügomb két oldalán előírt, a tokok által kötelezően szabadon hagyandó terület egy érintésérzékeny zóna lehet, mely az iPad 2 négyujjas alkalmazásváltásához hasonló funkcióval bírhat. Az olcsóbb kiadás ezzel ellentétben valószínűleg az iPhone 4 dizájnelemeiből építkezik, ám üveg helyett kevésbé törékeny alumínium hátlapot kaphat, valamint a költségcsökkentés jegyében kevesebb memóriára, rosszabb kamerára és IPS helyett hagyományos TN panelre is számítani lehet.

A kép csak illusztráció
A kép csak illusztráció (forrás: MacRumors) [+]

Hirdetés