A vonatkocsiban aludni egész jó volt, leszámítva, hogy reggel 7 körül mindketten arra riadtunk fel, hogy mintha a fejünkre öntenének több tonna sódert valami teherautóról. Ennek a hangnak a forrását később sem találtuk meg, de igazából fél 9-re már útra készen álltunk, csak azért nem indultunk el rögtön, mert valami 20 percet integettem és kopogtam egy ablak előtt a pékségnél, hogy a helyi Frau észrevegyen és átvegye a kulcsot. Mert amúgy a pékség 11-kor nyitott volna, ötletem sincs, hogy mi van, ha nekünk az a vágyunk, hogy mondjuk reggel 6-kor hagyjuk el a vagont.

De nem ez volt, így is bőven ráérősen reggeliztünk a városka Tripadvisor szerinti nr.1 kávézójában (ami egy öt elemű listán nem olyan óriási dicsőség), noha egészen mást hozott ki a lokál néni, mint amire fel voltunk készülve. Mert "klein Frühstück" volt a választásunk (kis reggeli), ami roppant sok tételt tartalmazott, de ezekről mind kiderült, hogy konzerv. Szóval két zsemlét kentünk meg fejenként, én a pástétom-májkrém tengelyen mozogtam, Bocha a mogyorókrém-méz vonalon dolgozott, ami mondjuk a sajtos zsemlével kissé unortodox volt. De ezt követően elindultunk végre Bastei irányába.

[+]

És ez tényleg állati jó hely. Többféle módon meg lehet közelíteni a helyszínt, mi a legtriviálisabbat választottuk: letettük a kocsit valami parkolóban 2 kilométerre a látványosságtól, aztán jött egy transzferbusz, azzal mentünk majdnem 4 percig és már ott is voltunk. Bastei egy sziklás kanyon, aminek több különlegessége is adódik, egyrészt az Elba partján van és ahhoz képedt meglepően magas, egészen remek panorámát kínálva. Másrészt a sziklák tüskeszerűen meredeznek az égnek és mivel ez már uszkve 200 éve is eléggé lenyűgözte a népeket, ezért építettek rajtuk-közöttük egy nagyon menő kőhidat, ami miatt kicsit olyan a táj, mint Középfölde, roppant látványos.

[+]

Bónusz már az 1200-as évek közepén a sziklák közé beékeltek egy erődöt eleink, amely csak nyomokban maradt meg, de remekül el lehet mászkálni a területén, minden ponton egészen kivételes kilátást kínálva. A trükk egyébként az volt, hogy egyetlen fa felvonóhídon lehetett bejutni az erődbe hajdanán, ha komoly túlerőt képviselő ellenség jött a közelbe, akkor adott esetben a várban levők megsemmisítették a hidat és bevehetetlen lett az erőd. Hogy aztán hogy jöttek ki, arról nem szól a fáma, de gondolom egy kötéllel leereszkedtek.

[+]

Bastei után már tényleg Berlin felé indultunk, ahol dr. Kind várt minket, aki szintén jött az IFA-ra, noha nem sajtósként, hanem a Makery ügyvezetőjeként egy csomó találkozót szervezett magának, viszont neki van egy cimborája, aki véletlenül pont most ment nyaralni, az ő lakása pedig kiválóan alkalmas arra, hogy mi ott alukáljunk (és ilyen jó netkapcsolatunk még soha nem volt korábban külföldön), plusz a társaságát sem utasítjuk vissza nyilván, úgyhogy nem messze a belvárostól épp egy ötödik emeleti (lift nincs), egészen kivételesen király kégliben húzzuk meg magunkat.

[+]

Estére pedig volt egy vacsorameghívásunk a Samsungtól, aminek örömmel tettünk eleget, hiszen a Berlin egyik jelképének számító TV-torony tetején levő, forgó étteremben vártak minket, ahová magunktól tuti nem ülünk be. Egyrészt mert drága, másrészt mert foglalni kell jó előre. Ez a forgás dolog pedig egy ideig vicces, aztán kicsit zavaró (mintha már kapatos lennél, pedig nem is ittál semmit), aztán elfelejted az egészet, csak az tűnik fel néha, hogy jé, már megint itt a zongorista mellettünk, mert csak a cucc külső része forog, a belső gyűrű az nyilván fix. Az asztalokon jól látható számok vannak, mert ha a pincér kilép a konyhából a cuccal, akkor lehet, hogy az előbb még balra kellett indulnia, de azóta már forgott annyit a hely, hogy ha jobbra fordul, akkor csak két lépésnyire vagyunk tőle.

[+]

Szóval eddig az idei IFA-túránk csupa vidámság, közben maga a kiállítás is elkezdődött, noha még csak a sajtónapokon vagyunk túl.