Galaxy blog: Öt EISA-díjat zsebelt be a Samsung

Ismét megjelölte a legjobb termékeket az EISA, azaz az elsősorban a multimédiás képességeket isztályozó European Imaging and Sound Association szervezet. A Samsung már több esetben jelen volt a díjazottak listáján, az idei termés azonban rendkívül jóra sikeredett, a dél-koreai vállalat ugyanis egyenesen öt kitüntetéssel gazdagodott.

Samsung Galaxy S4
Samsung Galaxy S4

Mobilos fronton két termék is szerepelt a díjazottak között. A jelenlegi zászlóshajó, azaz a Galaxy S4 a Green Phone (magyarul zöld telefon) díjat vihette haza, melyet a leginkább környezetbarát terméknek ajánlanak. A kistestvér, azaz a Galaxy S4 mini a Social Phone (szabadfordításban közösségi telefon) plakettet kapta, elsősorban a Group Play, S Health és ChatON funkciókért.

A telefonok mellett a Samsung két fényképezőgépe és egy televíziója is szerepel a díjazottak listáján. A kamerás vonalat a Galaxy NX és az NX 300 eszközök képviselik, előbbi a fejlett képmegosztási képességeiért, utóbbi a kompakt kivitelhez képest remek funkciókért került fel a listára. Végül, de nem utolsósorban a tévé is díjazásra került, elsősorban a Smart TV funkciókért, a gesztus alapú vezérlési lehetőségekért és az S Recommendation megoldásért cserébe. A teljes listáért és további információkért a hivatalos oldalt ajánljuk.

Azóta történt

Előzmények